Szentesi Kinizsi

Kezdőlap Szentesi Kinizsi Oldal 15

Mindszent csapatát fogadta az U-16-os korosztályos leány csapatunk………

Tegnap este 18 órakor felkészülési mérkőzést játszott az U-16-os leány csapatunk Mindszenttel. Szentesi Kinizsi SZITE - Mindszent: 4 - 0 Kovács Réka a csapat edzője...

Eredményes felkészülési időszak után kezdjük meg a tavaszi fordulókat…

Megyei I. osztályú felnőtt együttesünk már január elején megkezdte a téli alapozást, egy eredményes felkészülési időszakot követően pedig a hétvégén már hazai pályán fogadja...

Győzelem Mórahalom ellen……..

A mai napon az U-15-ös korosztályos csapatunk Mórahalmon vendégszerepelt futsal mérkőzésen. Mórahalom - Szentesi Kinizsi SZITE: 1 - 3 ( 0 - 1) Góllövők:...

Felnőtt együttesünk tegnap a Békésszentandrás csapatával játszott felkészülési m…

Felnőtt együttesünk tegnap a Békésszentandrás csapatával játszott felkészülési mérkőzést. Jövőhéten már bajnoki fordulót rendeznek a Pusztai László Sporttelepen, Bány Tamás együttese a Bordányt fogadja....

U-8-as csapatunk Szászbereken járt……….

Szászbereken egy színvonalas nemzetközi nyolc csapatos tornán vett részt az U-8-as korosztályos csapatunk Némethy László irányításával. Az akadémiai csapatok mezőnyében a negyedik helyen...

U-15-ös korosztályos futsal győzelem……..

Az U-15-ös korosztályos csapatunk Algyőn vendégszerepelt. Algyő - Szentesi Kinizsi SZITE: 6 - 10 ( 3 - 6) Góllövők: Horváth Iván 5, Ormai Zoltán...

Partnerklubjaink gyermekeivel indultak el U10/U11-es csapataink Belgrádba! A Mo…

🇭🇺 Partnerklubjaink gyermekeivel indultak el U10/U11-es csapataink Belgrádba! A Monor Tehetségközpont játékosai Nagy Kornél, Tuskán Máté, Varga Milán és Kis Kolos Zsombor, az IKARUS...

Vereség a Szeol SC ellen………

Tegnap az U-19-es korosztályos csapatunk futsal mérkőzést játszott a Szeol SC-vel. Szeol SC - Szentesi Kinizsi SZITE: 11 - 1 (4...

A mai nap sem maradtunk futsal nélkül……..

Futsal U - 15 Szentesi Kinizsi SZITE - Rendőr TE: 4 - 6 (2 - 2) Góllövők: Lakatos Martin 2, Mihály Róbert és...

A mai napon Rákóczifalván vendégeskedtünk………

Az U-10-es csapunk egy hat csapatos tornán vett részt, és elhozta a győztesnek járó trófeát. Gókirály: Farkas Zalán Edző: Némethy László Gratulálunk! Forrás...

Vereség a HFC ellen……..

Tegnap az U-19-es csapatunk futsal mérkőzést játszott a HFC-vel. HFC - Szentesi Kinizsi SZITE: 6 - 1 (2 - 0)...

Mórahalmon vendégszerepelt vasárnap az U-19-es csapatunk…….

Mórahalom fogadta az U-19-es játékosainkat Futsal mérkőzésen. Mórahalom - Szentesi Kinizsi SZITE: 8 - 0 (2 - 0) Bozóki Zoltán röviden...

Kevesebb mint egy hónap múlva folytatódik az első osztályú megyei labdarúgó bajn…

Kevesebb mint egy hónap múlva folytatódik az első osztályú megyei labdarúgó bajnokság. Klubunk felnőtt együttese hetekkel ezelőtt megkezdte a felkészülést a tavaszi fordulókra, szombaton...

U-10-es korosztályos csapatunk Orosházán vendégszerepelt………

U-10-es játékosaink a múlt hétvégén Orosházán rendezett nyolc csapatos tornán az előkelő második helyen végeztek. Némethy László tanítványaitól, akit most Herceg Szabolcs helyettesített azért...

Gyözelem St.Mihály ellen……..

Az U-15-ös korosztályos csapatunk futsal mérkőzésen fogadta a St. Mihály csapatát. Szentesi Kinizsi SZITE - St. Mihály FC 21 - 1 (9...

Újjáépítjük a szentesi sportcsarnokot! Köszönöm a beszélgetést, a javaslatokat …

Újjáépítjük a szentesi sportcsarnokot! Köszönöm a beszélgetést, a javaslatokat a Szentesi Kinizsi SZITE vezetőinek. #fejlesztés #sportcsarnok #Szentes Forrás

Vereség a SZEOL SC ellen…….

U-15-ös csapatunk a mai napon futsal mérkőzést játszott a SZEOL SC-vel. Eredény: SZEOL SC - Szentesi Kinizsi SZITE 9 - 2 ...

Apátfalván szerepeltünk……..

Tegnap az U-19-es csapatunk Apátfalva ellen játszott Futsal mérkőzést. Apátfalva - Szentesi Kinizsi SZITE 1 - 5 (1 - 2) Góllövők: Illés Ádám...

XI. Téli Teremtorna – U11 8 csapatos ( LOKI Focisuli , Jászberényi FC ,...

XI. Téli Teremtorna - U11 8 csapatos ( LOKI Focisuli , Jászberényi FC , Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, Kecskeméti LC , Hajdúszoboszlói Sportegyesület ,...

Futsal mérkőzést játszott ma az U-15-ös csapatunk…….

Szentesi Kinizsi SZITE - SZEOL SC 5 - 9 (0 - 3) Góllövők: Lakatos Martin 3, Halmai Brendon 2 találat Bozóki...

Győzelem a DAFC Szeged ellen………

A mai napon az U-19-es fiú csapatunk futsal mérkőzésen legyőzte a DAFC Szeged együttesét. Szentesi Kinizsi SZITE - DAFC Szeged 12 - 0 ...

18 éve…

🖤 Forrás

U9-es csapatunk hétvégi eredményei…

Szombat: Futsal U9 Csongrád megyei bajnokság 2. forduló Szentesi Kinizsi SZITE U9 – Grosics Akadémia - 4-0 Szentesi Kinizsi SZITE U9 – Bordány SK -...

Vereség Mórahalom ellen………

U-19-es korosztályos csapatunk Mórahalom ellen játszott Futsal mérkőzést. Szentesi Kinizsi SZITE - Mórahalom 4 - 5 (3 - 1) Góllövők: Fazekas Róbert kettő illetve...

Ismét győzött az U-15-ös korosztályos csapatunk…….

A mai napon az U-15-ös korosztályos csapatunk fogadta Algyőt. Szentesi Kinizsi SZITE - Algyő 22 - 2 (7 - 2) Góllövők: Lakatos Martin 6,...

Megkezdte a felkészülést megye I-es csapatunk A Pusztai László Sporttelep műfüve…

Megkezdte a felkészülést megye I-es csapatunk A Pusztai László Sporttelep műfüves pályáján hétfő este megkezdte idei felkészülését Bány Tamás legénysége. A heti három edzés...

Tornagyőzelem Orosházán……..

Tegnap az U-13-as korosztályos csapatunk Orosházán villámtornán szerepelt és elhozta a tornagyőztesnek járó kupát. Gratulálunk! Forrás

Szombati U11 foci maraton Szarvas! Első meccs 8:30 Utolsó meccs 18:05 Minden e…

Szombati U11 foci maraton Szarvas! Első meccs 8:30 Utolsó meccs 18:05 Minden elismerés a fiúknak! Csoportunkban: 1. Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U11 2. Szentesi Kinizsi...

Futsal siker Apátfalva ellen…….

Az U-15-ös korosztályos csapatunk győzelmet aratott Apátfalva ellen. Apátfalva - Szentesi Kinizsi SZITE 0 - 10 (0 -3) Góllövők: Lakatos Martin 3, Orosz Valentin...

A mai napon Törökszentmiklóson szerepeltünk……..

Az U-8-as korosztályos csapatunk a mai napon Törökszentmiklóson vett részt egy hét csapatos tornán. Játékosaink megnyerték kupát. Gólkirály: Kiss Ádám Szentesi Kinizsi SZITE...

Minden labdarúgónknak, edzőnknek és szurkolónknak sikerekben, gólokban gazdag új…

Minden labdarúgónknak, edzőnknek és szurkolónknak sikerekben, gólokban gazdag újévet kívánunk! Hajrá Kinizsi! 🔵🔴 📸 Sebők Tamás Forrás

Sajtôtájékoztató a sportcsarnok ügyében…

ELMARAD A TŰZIJÁTÉK!!! Farkas Sándor, a térség országgyűlés képviselője, agrárminiszterhelyettes és Szabó Zoltán Ferenc Szentes polgármestere december 29-én tájékoztatást tartott a dr. Papp László Város...

Az utolsó nap a tornán……….

A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban december 23-án a palánkos torna befejezéseként az U-12-es és az U-16-os csapatok mérték össze tudásukat. Eredmények: U-12-es torna végeredménye: 1....

Kellemes karácsonyt és sikerekben, egészségben és gólokban gazdag újévet kívánun…

Kellemes karácsonyt és sikerekben, egészségben és gólokban gazdag újévet kívánunk minden labdarúgónknak, edzőnknek, szurkolónknak és családjaiknak! Hajrá Kinizsi! 🔵🔴🎄🎁⚽️ Forrás

Szerda akkor palánkos torna……….

A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban folytatódtak a küzdelmek az U-11-es illetve az U-14-es korosztályok között a palánkos tornán a győztes csapatnak járó...

Tegnap az U-9-es és az U-as korosztály küzdött a kupáért………

A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban tegnap az U-9-es és az U-8-as korcsoportos gyerekek játszottak izgalmas mérkőzéseket a palánkos tornán. Eredmények: U-9 végeredmény: 1. Szentesi Kinizsi...

Elkezdődött a palánkos torna………

Tegnap a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban vette kezdetét az idei palánkos torna. Az első napon az U-10-es korosztály mérte össze tudását. A...

OROSHÁZI BRONZÉREM…

U9-es együttesünk ma további 7 csapat részvételével egy orosházi tornán szerepelt igen sikeresen. A csoportban a fiúk a Hódmezővásárhelyi FC (3-3) elleni döntetlen mellett...

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az után…

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az utánpótláskorú megyei futsal bajnokság 6. fordulóinak. Három együttesünk is pályára lépett,...

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az után…

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az utánpótláskorú megyei futsal bajnokság 6. fordulóinak. Három együttesünk is pályára lépett,...

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az után…

A mai napon a szentesi Dr. Papp László Városi Sportcsarnok adott otthont az utánpótláskorú megyei futsal bajnokság 6. fordulóinak. Három együttesünk is pályára lépett,...

Programok – Szentesi Kinizsi SZITE

Klubunk a szentesi Sportközponttal együttműködve a 2021-es évben is megrendezi a Palánkos Labdarúgó Tornát melynek részleteit megtaláljátok weboldalunk "programok" fülén. Gólokban gazdag mérkőzéseket...

Vereség a HFC ellen……..

Futsal U-17.: HFC-Szentes 7 - 4 (2 - 1) Góllövők: Horváth Iván, Mihály Róbert, Bartucz Bálint, Lévai Norbert egy egy találat. Bozóki...

Évzáró a Yee-Lo Pizzéria és Sörözőben……..

Felnőtt férfi csapatunk tegnap este egy jó hangulatú vacsora mellett zárta le a 2021-es évet. Előételként Bány Tamás edző és Tari...

Felnőtt női együttesünk a hétvégén a St. Mihály FC csapatát látta vendégül a Pus…

Felnőtt női együttesünk a hétvégén a St. Mihály FC csapatát látta vendégül a Pusztai László Sporttelep centerpályáján. Csongrád-Csanád Megyei Női Felnőtt Labdarúgó Bajnokság -...

Simán győzött U16-os együttesünk…

A Csongrád-Csanád Megyei U16-os Labdarúgó Bajnokság 11. fordulójában szomszédvári rangadót rendeztek a Pusztai László Sporttelep műfüves pályáján. Klubunk fiatal reménységei ötgólos győzelmet arattak a...

Szentes Város Önkormányzata a tegnapi napon rendezte meg hagyományos Sportolói d…

Szentes Város Önkormányzata a tegnapi napon rendezte meg hagyományos Sportolói díjátadó ünnepségét, ahol a 2020-as idény legsikeresebb sportolóit, edzőit ismerték el. Klubunk növendéke, Ormai...

Győzelemmel zártuk az őszi fordulókat…

A Csongrád-Csanád Megyei Labdarúgó I. osztály szombati játéknapján klubunk a Deszk SC-t fogadta a Pusztai László Sporttelepen. Bány Tamás legénysége hozta az előzetesen elvárt...
Szentes
borús égbolt
9.5 ° C
10 °
9.5 °
75%
6.7m/s
99%
ked
11 °
sze
10 °
csü
10 °
pén
11 °
szo
9 °

Programajánló

Újszülöttgondozás és családdá válás – Ingyenes kiscsoportos workshop indul Szent…

Újszülöttgondozás és családdá válás – Ingyenes kiscsoportos workshop indul Szentesen Ötrészes, gyakorlati tudnivalókkal és hasznos tanácsokkal szolgáló workshop-sorozat indul Szentesen a várandós kismamák és a...

AI A GYAKORLATBAN – Veszély vagy növekedési lehetőség a KKV-k számára?…

🤔 Hogyan építhető be a mesterséges intelligencia a vállalkozások működésébe úgy, hogy alkalmazása rövid időn belül kézzelfogható eredményeket hozzon? 🤗 Gyere el november 5-én Szentesre,...

Halloween-buli a Kossuth téren…

2026. október 31-én este 21:00 és 23:00 óra között egy rémisztően jó hangulatú Halloween-bulival várnak mindenkit Szentesen, a Kossuth téren! Az egész család számára...

Ünnepeljük együtt a 70. évfordulót Szentesen!…

🇭🇺 ​Szentes Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából rendezett...

Anyatejes táplálás népszerűsítése – 5 alkalmas kiscsoportos workshop Szentesen!…

Szeretettel várunk minden szentesi várandóst és kisgyermekes édesanyát egy kifejezetten számukra szervezett, gyakorlatias és támogató hangulatú workshopsorozatra! A találkozók során szakképzett szakember segítségével járhatjátok...