Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Lépésről lépésre, kilométerről kilométerre…

Lépésről lépésre, kilométerről kilométerre…

3

Az éves kiképzési tervnek megfelelően 20 kilométeres járőr típusú menetgyakorlatot teljesítettek katonáink, amely során fizikai állóképességükről, kitartásukról és szakmai felkészültségükről egyaránt számot adtak.
A katonai szolgálat nemcsak magas szintű szakmai tudást, hanem mentális erőt, fegyelmet és terhelhetőséget is követel. A menetgyakorlat célja, hogy a katonák valósághű körülmények között, fokozott fizikai igénybevétel mellett is magabiztosan és hatékonyan hajtsák végre feladataikat.
A feladatok végrehajtása során az állomány harcászati, híradó, vegyivédelmi, tereptani, műszaki és egészségügyi ismereteit, valamint az akadályok leküzdésében mutatott felkészültségét is felmérték.
A közösen megtett kilométerek nemcsak az egyéni teljesítményt tették próbára, hanem a bajtársiasságot, az egymás iránti bizalmat és a csapatkohéziót is erősítették. Ezek az értékek a mindennapi katonai szolgálat során kiemelt jelentőséggel bírnak.
A kiképzési foglalkozás jó hangulatban, baleset- és eseménymentesen zárult, tovább erősítve az állomány felkészültségét és összetartását.

✍: Velő Miklós hdgy.
📸: Király Zoltán Gergely zls.








Forrás