Kezdőlap Szentesi Élet Elvitte a három pontot a Fradi…

Elvitte a három pontot a Fradi…

101

Fontos mérkőzések várnak a továbbiakban a Hungerit Szentesi VK együttesére, március 13-án, szombaton azonban még a több válogatottat is a soraiban tudó FTC-Telekomot fogadták Matajsz Márkék a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.

A női vízilabda OB I. 14. fordulójában sportszerű összecsapást vívott egymással a két együttes, a papírforma azonban ezúttal sem dőlt meg, a vendégek győzelme nem forgott veszélyben.
– Azt kértem a lányoktól, hogy az edzéseken gyakorolt elemeket építsék be a játékukba. Ez többé kevésbé sikerült is. A mérkőzés kezdeti perceiben kaptunk pár átlövésgólt, mert nem voltak helyén a blokkok, de ezt követően úgy érzem, jó iramot vettünk fel, lőttünk 7 gólt, és voltak jó helyzetek és megoldások. Úgy vélem, megfelelően készültünk fel a Szeged elleni nagyon fontos összecsapásra, hasznos találkozón vagyunk túl. – nyilatkozta a hármas sípszót követően Matajsz Márk.

Mint arra vezetőedzőnk is rámutatott értékelőjében, a Hungerit szerdánt 19 órától fogadja a megyei rivális Szeged együttesét a ligeti uszodában.

Hungerit-Szentesi VK – FTC Telekom 7–16 (1–5, 2–3, 3–5, 1–3)
A szentesi gólszerzők: Dömsödi (2), Varga, Kerem, Mácsai, Tóth Cs., Dobos

Sebők Tamás
Fotó: Vidovics Ferenc




Forrás