Szentesen, a Városi Könyvtárban október 21-én mutatta be az egykori varsói nagykövet, volt országgyűlési képviselő és holokauszt túlélő, Hárs Gábor Egy túlélő naplója című könyvének negyedik kötetét.
A szerzőt, és a megjelenteket Vágvölgyi Zoltán, a könyvtár munkatársa köszöntötte, majd Kovács Benedek, középiskolai tanár ismertette az író életpályáját, az eddig megjelent könyvek háttér-történetét.
Hárs Gábor köszönettel kezdte mondandóját: a Szentesi Könyvtár az egyetlen olyan intézmény az országban, amelyik mind a négy kötetének premierjét felvállalta, és gondozta.
Röviden vázolta az első három kötet tartalmát, amely tulajdonképpen a magyar valóság utóbbi évszázadán ível át. Elmesélte a negyedik könyv megírásának előzményeit, körülményeit, több részletet is elárult belőle, hiszen a könyv olyan friss, hogy a jelenlévők azt még nem olvashatták.
Hárs Gábor négy kötete a saját életútján keresztül Magyarország történelmét jeleníti meg.