A múlt kötelez, az elődök példája pedig utat mutat. Halottak napja alkalmából a MH II. 37. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred búvárai Szanyi János nyugállományú századosra, a szentesi búvárbázis alapítójára és első parancsnokára emlékeztek.
Szanyi János nyá. százados neve összeforrt a magyar katonai búvárkodás történetével. 1967. december 31-én kapott megbízást a Magyar Néphadsereg Búvárkiképző Bázisának vezetésére. Irányításával kezdődött meg a bázis kiépítése, az első tanfolyam pedig 1969-ben végzett az új kiképzőhelyen.
Több mint két évtizedes parancsnoki munkája során katonabúvárok százainak adta át tudását, tapasztalatát. Tanítványai olyan szakmai alapokat kaptak tőle, amelyekre a későbbi generációk is építhettek. Nevéhez számtalan emlékezetes katonai és búvárfeladat kötődik, munkássága meghatározó fejezetet jelent a hazai katonabúvárkodás történetében.
Szanyi százados 2005-ben hunyt el, hamvait végakaratának megfelelően szeretett folyójába, a Tiszába szórták.
A mai megemlékezés nem csupán egy kiváló szakember előtti tisztelgés volt, hanem annak a közösségnek a főhajtása is, amely ma is őrzi és tovább viszi az általa megteremtett szakmai örökséget.
Emléke előtt tisztelettel adózunk!
✍📸: Baranyai Erika Piros fhdgy.








