TE mit olvasol?…

Többször kérdezték már tőlem, hogy „mit olvassak?”.
Nem tudom… sokszor én is felteszem magamnak ezt a kérdést. Bár én ezzel is úgy vagyok, mint az evéssel: ha éhes vagyok, azt eszem, amit találok, vagy amit elém tesznek. Amikor viszont előjön az az „úgy ennék valamit, de nem tudom, hogy mit…” borzalmas állapot, és csak nyitogatom a hűtőt – állítólag ez a minőségi éhezés – na azt nem szeretem.
Van ilyen az olvasásnál is: ott van előttem rengeteg jobbnál jobb könyv, mégis kínlódok. Ezt nem…, azt már olvastam…, ehhez nincs kedvem…, nem tetszik az első két mondat…
Nincs meg a ráhangolódás, hát akkor tényleg nem azt kell.
Az olvasás – pl. egy regény olvasása – nem csak elhatározás kérdése. Lehet ez is szerelem első látásra, de van, hogy válogatunk.
A könyvet kiválasztjuk, mint egy „kedvest”.
Ismeretlen a szerző?
Sebaj!
Egy irodalmi egyéjszakás kaland még belefér. És bizony (itt is) fontos a borító, a tapintás, az illat, hogy mennyire illeszkedik a könyv a kezedbe.
Amikor belelapozol, és megérzed ahogy az ujjaid simogatja a finom papír. A lap színe sem mindegy: a piszkosszürke papírtól frászt kapok, ahogy az újságpapír „minőségtől” is. A finom halvány tojáshéj árnyalat, az igen. Az már az olvadáspontom.
Egy könyv adjon magára!
Na és a betűk – „jaj, csak apró betűset ne!” Legyen jól olvasható, álljon meg a saját lábán (ebből gondolom kiderül, hogy én a talpas betűket szeretem), és legyen határozott vonalvezetése.
De a lényeg most jön: akkor, amikor megtaláljuk azt a mondatot, ami elindítja a lavinát. Onnantól nincs megállás. Nincs evés, alvás, eggyé válunk a történettel – és kíváncsian várjuk a megoldást, a katarzist – olvasásnál ezt így nevezik 🙂
Addiktív a dolog. Keményen. Mert ki a fenének van kedve abbahagyni egy jó könyvet holmi hétköznapi, földi dolgok miatt.
De talán erre is van megoldás!
Van?
Önmegtartóztatás?
Borzasztóan hangzik.
Az is.
Persze ezt is mindenki másként éli meg. Van, akinek nem gond letenni, és másnap vagy később folytatni. Van, aki beosztással él: minden nap egy fejezet… És vannak a kíváncsiak (vagy mohók?). Akik nem tudnak betelni az olvasással, és megáll a körülöttük a világ.
(Mondom én, hogy olyan az olvasás, mint a szerelem.)
folyt. köv.

Forrás