Fájdalmas hírt kaptunk, elhunyt Füsti-Molnár Lajos cukrászmester, a város egyik legismertebb cukrászdinasztiájának alapítója. Távozásával nemcsak egy kiváló szakembert és egy sokak által tisztelt mestert veszített el a közösség, hanem egy olyan embert is, aki négy és fél évtizeden át szívvel-lélekkel formálta a helyi gasztronómia mindennapjait – anélkül, hogy valaha is megkóstolta volna a saját süteményeit.
❗Nekünk a kedvenc süteményünk a Jojó fánk volt!
❗Önnek mi volt a kedvence a Füsti Cukrászbában?
🎂 A motorszerelői álomtól a cukrászműhelyig
Pedig Füsti Lajos eredetileg egészen más irányba indult: nem cukrásznak, hanem motorszerelőnek készült. A benzingőzt végül a liszt, a cukor és az illatozó műhely váltotta fel, egy egészen különleges családi fordulatnak köszönhetően. Nagyapja kézi fűrészeléssel kereste a kenyerét, és amikor Hegedűs Kálmán bácsinál dolgozott, szóba került unokája sorsa. A mester egyszerűen csak annyit mondott: küldjék be hozzájuk, megnézik, tetszik-e neki a cukrászműhely.
A gimnázium első évében ott ragadt a heti egy műhelygyakorlaton, és hamar kiderült, hogy a tészták világa egyáltalán nem idegen számára – hiszen otthon édesanyjának is rendszeresen nyújtotta a levestésztát, olyan hajszálvékonyra, hogy olvasni lehetett rajta keresztül. A pálya iránti elkötelezettsége élete végéig megmaradt: mindig azt vallotta, hogy a pontos mérleg és a receptúra betartása nélkül nincs igazi eredmény.
🍰 A „maszek” kezdetek és a pesti Trabant-utak
A szakmai útja az ÁFÉSZ-műhelyeken át vezetett: dolgozott a Petőfiben, a mindszenti műhelyben – ahol feleségét is megismerte –, majd három évet Fábiánsebestyénben töltött, ahol az utolsó késig ő vásárolta meg az eszközöket. 1971-ben tért vissza Szentesre, ugyanebben az évben megszerezte a cukrász mestervizsgát, egy pesti találkozásnak köszönhetően pedig elindult a saját vállalkozás gondolata is.
1972. április 2-án nyitotta meg első üzletét a Bocskai utcai családi házban, egy kipakolt, hatszor ötös kamrában, amelyhez a beüvegezett nyitott veranda lett a műhely. Akkoriban még komoly bátorság és óvatosság kellett ahhoz, hogy valaki vállalja a „maszek” létet, mégis hamar megszerették a szentesiek. A hétfői beszerzőutak a régi 5-ös úton, Trabanttal vezettek fel Pestre a kakaóért, csokoládéért és adalékanyagokért, hiszen a sikerhez minden apró részletet kézben kellett tartani.
🍰 Nem kóstolt, mégis eltalálta a közönség ízlését
Különleges, szinte hihetetlen vonása volt a mesternek, hogy sosem volt édesszájú, és ha új süteményt alkotott, maga nem kóstolta meg – helyette a család és a vendégek voltak a „nagy ítészek”. Mégis szinte mindig eltalálta, mire vágynak az emberek.
Amikor 1976-ban a városrendezési terv miatt kisajátították és lebontották az utcarészt, új helyre, a Bezerényi-féle lakáshoz és a mögötte kialakított kis műhelybe kellett költözniük. A kezdeti bizonytalanság után a kertváros és a lakótelep bővülésével egyre többen tértek be hozzá. Hétfő hajnaltól vasárnap estig tartó, kőkemény fizikai munka és hosszú állás jellemezte ezeket az éveket – sokszor a baráti társaságok és a szabadidő rovására –, de a vendégek bizalma mindent kárpótolt. Olykor úgy tűnt, a krémesből sem lehet eleget sütni, később pedig türelemmel és kitartással szoktatta hozzá a közönséget a könnyedebb, tejszínesebb tortákhoz is.
Füsti Lajos számára nagy büszkeség volt, hogy munkája nem szakadt meg: fiai és unokái is bekapcsolódtak a családi tradícióba, így a név és a szakmai örökség tovább él Szentesen.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












