A két éve megjelent Szentesi városkerülő társasjáték adta az alapötletét a február végén induló, többfordulós szenior kvízversenynek. A 60+-os korosztályt szeretnék megszólítani, szellemi játékra hívni az új műveltségi vetélkedővel, fókuszban Szentessel.
A jelentkezők a Szentes Szenior Kvíz feladatait megoldva egy igazi örömjátékban őrizhetik meg szellemi frissességüket, értékes hozományaként pedig sok-sok ismerettel gazdagodhatnak városunkról. A gondozási központ és a művelődési központ támogatásával megvalósuló, február 25-én induló játékot a városházán mutatták be. Borsodi Ágnes elmondta, kéthetenként kedden 16 órától vetélkedik majd 4 – 4 csapat a Petőfi Caféban, és minden fordulóból egy-egy továbbjut az április végi szuperdöntőre, melyet a Városnapok keretében rendeznek.
A játékra jelentkezni személyesen, az ifjúsági házban hétköznaponként 7.30-tól 20 óráig van lehetőség, de elegendő a csapatkapitányoknak megjelenni. Mindig a játékot megelőző péntekig fogadják el a jelentkezéseket, így az első alkalomra február 21-ig – tájékoztatott Urvári Sándor igazgató.
Mivel szenioroknak hirdetik meg, a csapatok tagjainál feltétel a betöltött 60. életév. A kvíz témakörei a helytörténetre, a város épített és természeti környezetére, gazdaságára, sportéletére, nagyjainak életére épülnek, és a térképes tájékozódás is szerepet kap. Díjazás természetesen lesz, és minden résztvevő kap ajándékot.
Az értékelés megbízható kezekben lesz, erre a zsűriben helyet foglaló dr. Horváth György, Tímár Ferenc, Pengő László és Pesti Sarolta neve a garancia.