„Saját bőrét viszi a vásárra” Péterfi Judit és Soma Mamagésa, azaz Spitzer Gyöngyi – legalábbis így fogalmazták meg küldetésüket. Az – Szabadulás a lelki terhek fogságából című beszélgetős esten személyes példájukat tárták a hallgatóság elé.
Ha a nézők „szorongtak” ezen az estén, az csak azért volt, mert teljesen megtöltötték a megyeháza dísztermét. A talkshow szereplői szerint kétfajta lelki terhet cipelhetünk magunkkal, az egyik abból fakad, hogy nem szeretjük magunkat eléggé, a másik pedig a bizonytalanságból eredő szorongás. Mindenki sérült, erről szól az emberi lét, van, aki jobban, mások kevésbé – mondta Gyöngyi. A megoldásra sokan sokféle módszert kínálnak.
A sikeres televíziós pályáját az elmúlt években kudarccal záruló politikai kampányfőnöki munkára felcserélő Péterfi Judit az – Szabadulás a lelki terhek fogságából című könyvben kíméletlen őszinteséggel tárja fel szakmai és magánéleti magasságait és mélységeit, saját sorsának hullámvasútjára ülteti fel az olvasót. Mint lapunknak elárulta, ezen a téren is a befektetett munkában hisz, instant megoldás nem létezik. –Dolgoznunk kell magunkon, esetlegesen terapeuta vagy önmagunk segítségével. Egyszer csak kirajzolódik az út, amit néha nem is látunk, de tudjuk, hogy azon kell végig menni – fogalmazott Judit.
–Rengeteg inspirációs könyv, előadás szól arról, hogy az elengedés hogyan történjen, nekem is sokan próbáltak segíteni, és azt gondoltam, az ő kezükbe adom az életemet. Azonban rájöttem, hogy ez nem működik, a felelősséget nekem kell vállalnom, amire büszke vagyok ma már – mondta a műsorvezető.
A csend, a befelé figyelés nem kerülhető meg. Soma nemrég jött haza egy mexikói útról, ahová egyedül vonult el, és arra ébredt rá, hogy ugyanabba az élethelyzetbe került, mint 18 évesen, amikor elindult az ismeretlenbe, és megalázó helyzetekbe került. –Ma már rendelkezem annyi önismerettel, öngyógyítás tudással, hogy ott kint kipukkasztottam ezt a szorongáslufit – mondta. Végigvette magában, és szavakba öntötte a szorongását okozó dolgokat, ez a gyógyulásban segített, és egy könyvet inspirált.
Az előadásra több száz nő, és csupán 1-2 férfi érkezett. Az előadók a jelenségről azt gondolják, a férfiak nem beszélnek a problémáikról, inkább belebetegszenek. –Magyarországon elsők vagyunk a férfihalálozásban, öt férfiból hárman élik meg a 65. életévüket. A szeretetdeficit, azaz az „elég jó vagyok-e a páromnak”, az életközépi válság elsősorban a férfiakat sújtja, és okozza a két vezető halálokot, szívinfarktust és a prosztatarákot. Ma már a férfiak a gyengébb nem, nekik lenne inkább szükségük, hogy ilyen előadásokra járjanak – magyarázta Soma.
✍Darók József
📸Nyári János