Kezdőlap Szentesi VK Ismerős ellen folytatjuk…

Ismerős ellen folytatjuk…

301


🤽‍♀️

Véget ért az alapszakasz, jönnek a helyosztók. A 7–10. helyért rendezett első mérkőzésen holnap 19 órától a Győrt látjuk vendégül a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában. #hajráSzentes

18 mérkőzésen 15 pontot szereztünk. Az utolsó győzelmünket az elmúlt hétvégén éppen szerdai ellenfelünkkel szemben arattuk az alapszakaszt záró találkozón. Kétgólos hátrányból fordítva 13–11-re győztünk.

A 7–10. helyért folyó mérkőzések egyaránt az egyik fél második győzelméig tartanak. A másik párharcban a Tatabánya és a Szeged küzd meg egymással. A győztesek a hetedik, a vesztesek pedig a kilencedik pozícióért játszhatnak majd.

Érdekesség az alapszakaszból, hogy játékosunk, Kövér-Kis Réka 32 góljával a top 15-ben, a 12. helyen végzett a góllövőlistán, míg Varga Viktória is az előkelőnek számító 20. pozíciót foglalja el 26 találattal. A gólpassz-listán pedig Hnatyszyn Kina 18-cal a top tízig, a kilencedik helyig menetelt. A szezon negyedik legtöbb blokkját pedig Boldizsár Rebeka mutatta be. Az ötödik legtöbb védést, 119-et pedig az MVLSZ hivatalos statisztikái szerint Füsti Molnár Janka szállította. #szépvoltlányok

📸 Vidovics Ferenc

#szentesivízilabdaklub #valdor #szentes #győr #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix




Forrás