Huszonnégy honvéd tett sikeres záróvizsgát alapkiképzésük befejeztével, az augusztus első napján bevonult harminchárom fiatal közül. A frissen kiképzett katonák a megmérettetések befejeztével – így már az elmúlt hetek terheit hátrahagyva – büszkén állhattak ki életük egyik meghatározó pillanatához, a katonai esküjük letételéhez.

Az újdonsült kollégák közül Roboz Péter közkatonát érte a megtiszteltetés, hogy előmondóként vezethette társait az élethosszig tartó esküjük letételében. Ezt követően Mészáros László alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze áldásban részesítette az esküt tett honvédeket.
Seres József alezredes, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred megbízott parancsnoka, ünnepi beszédében elmondta, hogy: „Az eskü kötelez, így az Önök felelőssége összehasonlíthatatlanul megnő, nagyobb és más lesz, mint azt ahogy eddig életük során tapasztalták. Ettől a pillanattól ugyanis felelősséggel tartoznak magukért, bajtársaikért, hazánkért, a nemzetért. Mélyreható üzenetet hordoz, hogy egy lélekkel kötelezték el magukat hazájuk védelmére. Súlyos fogadalmat tettek és ne feledjék, katonai esküjük egy életre szól.”
Az ünnepi beszéd végeztével Seres alezredes elismeréseket adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtott kiképző és a kiképzett állomány részére.
A honvédek számára ez a nap az ünneplés napja, hisz sikeresen teljesítették az ezidáig velük szemben állított kihívásokat, amelyek még ha most nem is a legszebb, de a honvédség soraiban eltöltött évek során évről – évre egyre szebb emlékekké válnak majd. A katonák alapkiképzésük befejeztével még további egy hetet töltenek el a műszaki ezrednél, mialatt határvédelmi feladatokra készülnek fel, majd mindezek után szeptember 19-én kezdik meg szolgálatukat első beosztásukban jövőbeni anyaalakulatuknál.

Gratulálunk! További sok sikert, erőt, egészséget és katonaszerencsét kívánunk az esküt tett állománynak!

📸 Király Róbert Sándor hdgy. / Janó Miklós tőrm.








Forrás

Előző cikkÚsztak, futottak az Aquatlon versenyen…
Következő cikkII. Kurca Party Családi nap…