Az Önvédelmi tábor második napján a gyerekek már az előírt napirend szerint kezdték meg a napjukat, azaz reggel 6 órakor volt ébresztő, amelyet testnevelés foglalkozás követett. Reggeli után a fiatalok elkezdték az álló- és földharc, illetve a földreviteli technikák alapjainak elsajátítását. Ezt követően a délelőtt folyamán nagy meglepetésben volt részük, ugyanis az MH Sportszázadból Lőrincz Viktor törzsőrmester, olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres világbajnok birkózó, Szekér Szimonetta szakaszvezető U23-as EB ezüstérmes birkózó, továbbá Vitek Dárius tizedes U23-as Európa bajnok birkózó tartott hasznos és játékos tréninget a táborozók nagy örömére. A nap további része is mozgalmasra sikerült: PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépkocsin élményutazásban volt részük, továbbá a mindennapi élet során hasznosnak mondható egészségügyi ismeretekre tettek szert – újra élesztés módszerét illetve különböző kötözési technikákat tanultak -, illetve álcafestékkel álcázták magukat és társaikat. A nap zárásaként – még a takarodó előtt – az alakulat búvárbázisán vízi kosárlabda meccsen mérték össze a csapatok erejüket, ügyességüket.

📷 Janó Miklós őrmester








Forrás

Előző cikkProgramajánló!…
Következő cikkA héten zajlik nálunk a Művelődési és Ifjúsági Házban a Dalma Dance tábor :-)…