A poroszlói Tisza-tavi Ökoncentrumot látogatta meg közel negyven fő – katonák és honvédelmi alkalmazottak hozzátartozókkal együtt – az ezred Integrált Ügyfélszolgálati Irodájának szervezésében, együttműködve a Honvédszakszervezettel. A megérkezést követően kollégáink kishajós kiránduláson vettek részt, amely során Magyarország második legnagyobb tavának gazdag élővilágával ismerkedhettek meg. Ezt követően a főépületben Európa legnagyobb édesvízű akváriumrendszerében különlegesebbnél különlegesebb halakban gyönyörködhettek, amelyek a Tisza-tó élővilágát képezik. A főépületet körülölelő több mint 7 hektáros szabadidőparkban pedig mindenki kedve és érdeklődése szerint sétálhatott és nézelődhetett. A barangolás során megfigyelhették az ott lakó állatok életét és viselkedését, továbbá a Tájház és a halászskanzen révén egy időutazás részesei is lehettek. A gyerekek nagy kedvence a két szárazföldi játszótér mellett a „tutajos” vízi játszótér volt, ahol kipróbálhatták a gémeskút használata mellet az evezést illetve az átkelést. A kirándulás befejeztével, visszafelé az úton mindenki az élményeit sorolta, amely azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló ennyire messzire elutazni.






Forrás

Előző cikkVizet osztanak a hőségben a Városellátó dolgozói…
Következő cikkLadybird Balerina tábor a Művelődési és Ifjúsági Házban!…