Amikor jelen tárlatunkban gyönyörködünk és be akarunk számolni a látottakról, most érezzük igazán, milyen titok ez a színművészet! – mondta Almási Jánosné 2022. május 20-án Vinczéné Keller Teri kiállításának megnyitóján.

– Természetesen … a kiállítás címe. S Valóban, olyan témák köszönnek vissza a képekről, a melyekkel már mi is szembesültünk kicsit másképp, de hasonlóan.

– Nagy öröm számomra, hogy megnyithatok egy olyan kiállítást, amely egy új arcát mutatja meg az alkotónak. Olyan kiállítást, amely minden elemében az életről, az alkotásról és az emberről szól, úgy, hogy egyúttal bepillantást nyerhetünk Terike lélektükrébe. Eddig leginkább a természet, a táj látnivalóival, különleges épületeinkkel, csendéletek szépségeivel ismertetett meg bennünket, most azonban alakábrázolásokat, portrékat, élethelyzeteket is láthatunk tőle. Terike művészi útját már nem kell bemutatnom, minden művészetszerető szentesi ismerheti őt , rendszeres kiállásain szereplő képei által. Az az alkotás, amely nem teljes szívünkből jön, eleve kárhozatra van ítélve. Szerencsére a mai napon olyan művészről szólunk, akit nem csak az ihlet motivál, hanem saját lendülete, kreativitása és szűnni nem akaró érdeklődése hobbija iránt. Ezért ilyen sokszínű és termékeny alkotásaiban.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Kiállítás|34






Forrás

Előző cikkÁtadták a rekreációs támogatásokat…
Következő cikkHétvégi menetrend………