Búcsúzik Szentestől Antal László ezredes

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka, Antal László ezredes 2022. április 21-én hivatalosan is elköszönt a várostól, a város vezetésétől is az önkormányzati testületi-ülésen.

2014. januárjában, annak is a végén, amikor Székesfehérváron szolgálva a Magyar Honvédség akkori szárazföldi haderőnem főnöke dr. Böröndi Gábor, akkor még dandártábornok úr most már altábornagy rendelt az irodájába. Eddig semmi újdonság, semmi újszerűség nem volt, hiszen akkor Fehérváron szolgálva az Összhaderőnemi Parancsnokság Hadműveleti Főnökség támogató blokkjának vezetője és rangidős műszakijaként naponta akár többször is találkoztunk, ami meglepetés volt az az , hogy nem a tárgyalóasztalhoz ültünk le hanem az ülőgarnitúrához invitált majd szokatlan módon azonnal a lényegre tért: Laci! Gratulálok Tartuhoz! – válaszoltam is: Hazámat szolgálom!

Nagy szemekkel nézhettem rá, de egyből én is megkérdeztem, hogy egyébként miről beszélünk tábornok úr, árulja már el. Kiderült hogy Tartu az gyakorlatilag Észtországban található egyetemváros ahova beiskolázásra kerültem.

– De nem ám csak úgy mész el tanulni a semmiért, hanem ezt követően augusztusban lemész Szentesre és átveszed a parancsnoki teendőket Nyers Józseftől.

Így kerültem Szentesre, és most búcsúzok 7 év 8 hónap és 7 nap után, mert 2014. augusztus 15-én vettem át a műszaki ezred vezetését.

Köszönöm mindenki együttműködését és támogató hozzáállását, melyet az ezred és felém nyújtottak.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás

Előző cikk„Az Én Távközlésem” verseny végeredménye…
Következő cikkMegérkeztek a holnapi dinamikus bemutató „nagyvasai” Találjátok ki milyen eszkö…