(Képmellékletekkel)

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ezen a héten Szentesen, a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban tartja nyári táborát. Itt azok a válogatott színtű, fiatal birkózók vesznek részt, akik szeptembertől a KIMBA növendékei lesznek, ott tanulnak és edzenek majd.

A tábor célja, hogy a KIMBA leendő sportolói megismerjék egymást, összeszokjanak, és felkészüljenek az őszi nemzetközi versenyekre. A tábor szakmai vezetője Hegedűs Csaba olimpiai-világ-és Európa bajnok birkózó, a KIMBA szakmai mentora, munkáját segíti többek között Bacsa Ferenc mesteredző, valamin több fiatal edző.

A tábor programjának középpontjában természetesen a birkózás áll, de jut idő szabadidős tevékenységre is, sőt a fiatal birkózók sportszeretetének erősítésére is. Ezt a célt szolgálta Vaskuti István olimpiai bajnok, tízszeres világbajnok kenus látogatása is, aki néhánynapot együtt töltött a tábor lakóival, és igyekezett szorgalomra, kitartásra, győzni-akarásra sarkallni a birkózó utánpótlást.

A KIMBA (ahogy a Magyar Birkózó Szövetség is) nagy jelentőséget tulajdonít a birkózó hagyományok ápolására is. Ennek jegyében az ország több részéről érkezett ’KIMBÁSOK’ június 30-án ellátogattak az Olimpiai Tölgyhöz, megismerkedtek annak történetével, és jelenlétükben az Akadémia vezetői megkoszorúzták a tölgy mellett található emléktáblát. Ezen a programon részt vett még Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, agrárminiszter-helyettes, Cseri Gábor, Csongrád város alpolgármestere, dr. Kis-Tóth Tihamér, a dr. Papp László Birkózó Egyesület elnöke.

Képgaléria a táborról:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=szentesigyors&set=a.5736903713047405

Képgaléria az Olimpiai Tölgynél:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=szentesigyors&set=a.5736890793048697







Forrás

Előző cikkJúlius 1-jén, Semmelweis-napon az egészségügy dolgozókat köszöntjük. Ez alkalomb…
Következő cikkZajlik az élet a műszaki ezrednél……