Alakulatunkhoz május elején bevonult szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek tettek ünnepélyes katonai esküt június 11-én, pénteken.
A járványügyi rendszabályok betartása mellett szűk körben zajlott ünnepélyes eskütételen az eskü szövegét Ferenczi Igor közkatona mondta elő családja jelenlétében. A rendezvényen dr. Szabó István alezredes, a Műszaki Támogató Zászlóalj parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte: „Önök itt mindannyian kemény munkát végeztek az elmúlt időszakban, annak érdekében, hogy a katonai szolgálatuk szilárd alapjait megteremtsék. Megerősödtek testben és lélekeben. Készen állnak arra, hogy majd a nem kevésbé embert próbáló szakkiképzéseik után, hasznos tagjai legyenek katonai szervezeteiknek” Az ünnepi beszéd zárásaként a zászlóaljparancsnok sok sikert, erőt és egészséget kívánt az esküdt tett katonáknak. „Viseljék büszkén a Magyar Honvédség egyenruháját és mai esküjükhöz hűen, legyenek méltóak vezetőik, bajtársaik és a társadalom bizalmára, elismerésére”-mondta az alezredes.
A rendezvényen a műszaki ezred parancsnoka Antal László ezredes elismeréseket adott át.
Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka az alapkiképzésen való kiemelkedő teljesítményük elismeréseként emléklapot adományozott Osztos Orsolya és Gulyás Péter közkatonáknak. Az alapkiképzés érdekében végzett szakmai munkájuk elismeréseként pedig Hati Gyöngyi szakaszvezetőnek bronz csapatérmet, Magyar Csaba Norbert tizedesnek könyvet adományozott.
Gratulálunk!

📷 Janó Miklós őrm.








Forrás