A Magyar Országgyűlés 2014-ben e napot, Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította.
A térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor miniszterhelyettes már hagyományosan, virágcsokrokkal köszöntötte az ápolókat a Csongrád-Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban, február 19-én. A képviselőt dr. Kalmár Mihály főigazgató és dr. Abebené Bagi Márta ápolási igazgató fogadta.
– Kossuth Zsuzsanna hivatása ma is ösztönöz bennünket és ma még fontosabbá váltak az ápolók – hangsúlyozta Farkas Sándor. A térség országgyűlési képviselője hozzátette, hogy azoknak az embereknek szeretnék e napon jelképesen megköszönni munkájukat – kifejezve a hálát egy csokor virággal -, akik a betegekért, az elesettekért küzdenek, legfőképp most a Covid járvány idején. Véleménye szerint ez a munka a legszebb, legnemesebb hivatás. Végül kitért arra, hogy az egészségügyet folyamatosan fejleszteni kell, a gyógyítás lehetőségét kell megtalálni.










