Megváltozott a levegő színe a könyvtárban
(Képmelléklettel)
Vecseri Ferenc 2019-ben Japánban készült fotóiból nyílt kiállítás március 11-én a Szentes Városi Könyvtárban. A kiállítást Sári László József
Attila-díjas tibetológus nyitotta meg.Szépszámú érdeklődő lehetett részese ennek a „keleti estnek”, hiszen a tárlat megnyitásán, és az azt követő előadáson sok szó esett Kelet-Ázsiáról, az ott élő emberekről, hagyományaikról.
Az igazán izgalmas és érdekes fotó kiállítás képei mindehhez „alaphangot” adtak. Bár az eredeti fotókat vászon-kivitelben láthatja a közönség – veszítve élénk színvilágából – mégis egy színes, változatos, különleges világ tárul a néző elé. Az alkotásokat az azokat… Továbbiak