Kezdőlap MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Hivatása a természet!…

Hivatása a természet!…

168

Szabó Bálint hadnagyot, alakulatunk környezetvédelmi tisztjét nem csak a hivatásában, de hobbijában is a természet tisztelete és szeretete vezérli.
Mindig a természettudományokban mélyítette tudását, így a környezetvédelmi középiskola befejezése után először vízügyi technikusi képzést, majd a Szegedi Tudományegyetemen környezettani diplomát szerzett. Tudásvágya ekkor sem hagyott alább és a diploma megszerzését követően sikeresen elvégezte a mesterszakot is.

A katonai pályával az egyetemi évek alatt találkozott. 2014-től 2017-ig önkéntes műveleti tartalékosként szolgált, 2017-től már mint szerződéses tiszt teljesít szolgálatot alakulatunknál.
Szabó hadnagy munkája során a legjobb tudása szerint törekszik arra, hogy a gyakorlatok és kiképzési feladatok alkalmával a lehető legkisebb környezetterhelést okozzuk a természetnek, ezáltal megőrizve az élővilág állapotát, hogy azt sérülésmentesen adhassuk át majd az utókornak.
Szabadidejét természetfotózással és csillagászattal tölti, hobbijainak már középiskolás kora óta hódol rendületlenül. Egyetemistaként minden évben hagyományos és drone fotókat bemutató kiállításokkal tudta szemléltetni látásmódját a természetről.

Idén a National Geographic Magyarország már két alkalommal választotta a nap képévé az általa készített alkotásokat és jelenleg egy pályázata várja az elbírálást drone-fotó kategóriában.
Szabó Bálint hadnagy szabadidejében készített képeit az alábbi weboldalakon lehet megtekinteni:

http://www.szabobalint.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/SzaboBalintFoto

Munkájához és hobbijához sok sikert kívánunk.







Forrás