A táborlakók a délelőtt folyamán a szentesi Kurca-folyón a vízenjárást (Lásd: Hozzászólásoknál) ismerték meg, mégpedig evezni tanultak, majd tutajt is építettek raklapból és műanyag kannákból, amit aztán ki is próbáltak több-kevesebb sikerrel, valamint kötélbiztosítás mellett átkeltek a folyón.
Az ebéd elfogyasztása után négy foglalkozási helyen forgószínpad szerűen átmozgató gyakorlatokat végeztek, egészségügyi ismereteiket bővítették, a fizika búvárkodással kapcsolatos elméletével és hatásaival foglalkoztak valamint az előző napon tanultakat önállóan valósították meg, vagyis öltöztek be búvárruhába, majd mentek bele a vízbe és hajtották végre a kiegyensúlyozási technikát. A délután folyamán még dinamikus apnea feladatot végeztek, azaz egy levegővétellel minél messzebbre próbáltak úszni. A napot egy esti menetgyakorlattal zárták.








Forrás

Előző cikk„Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos é…
Következő cikkFutball Éjszakája 2019