In memoriam Tóth István ezredes…

Február 20-án kísérték utolsó útjára családja, bajtársai, kollégái és barátai Tóth István ezredest, a szentesi műszaki alakulat egykori parancsnokát.
Tóth István ezredes 1930. július 17-én született Apátfalván, vasutas családban. A makói gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, szorgalmas, jó tanuló és élsportoló volt. Nem akart katonatiszt lenni, családi hagyomány szerint MÁV segédtiszti iskolát végzett, majd a vasútnál dolgozott Makón, később Miskolcon.
1951. novemberében sorkatonai szolgálatra vonult be Vácra, a műszaki zászlóaljhoz. Parancsnokának unszolására jelentkezett a tiszti iskola műszaki szakára, amit 1953-ban hadnagyként kiváló eredménnyel végzett el. Avatása után Ercsiben kezdte katonatiszti pályáját szakaszparancsnokként, ahol 1954-ig szolgált. 1957-ben soron kívül főhadnaggyá léptették elő. 1958-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia műszaki szakán kiváló eredménnyel végzett, majd Szegedre, a 12. Önálló Műszaki Zászlóaljhoz került törzsfőnök helyettes beosztásba, ahol rövid időn belül a zászlóalj törzsfőnöke lett. 1966-ban alakult meg Szegeden a 60. Műszaki Utász Dandár, amelynek a törzsfőnöke, később parancsnok- helyettese lett és ahol 1973-ig szolgált. A szegedi évek alatt századosból őrnagy, majd alezredes rendfokozatba lépett elő. 1973-ban került Szentesre, ahol a 15. Stratégiai Pontonos Dandár parancsnoka volt. Aktív tagja lett a város életének, a városi tanács, illetve a Vízmű Sport Klub vezetőségi tagja volt. 1976-ban ezredessé léptették elő. Szentesen 1983-ig töltötte be a dandár parancsnoki beosztást. Ezt követően a Polgári Védelem Országos Parancsnokságához vezényelték, ahonnan 1985. decemberében a szervezet parancsnokaként vonult nyugállományba. Katonai pályafutása alatt tizennégy alkalommal részesült kitüntetésben.
Nyugállományba vonulása után is aktív életet élt, több helyen is dolgozott, mint polgárvédelmi előadó. Aktív tagja volt a Szegedi Bajtársi Klubnak, munkájukat szervező és mozgósító képességével segítette.
A Szegeden töltött aktív katonai évek alatt egy újságíró egyszer azt kérdezte tőle: „Hogy lesz egy katonából törzsfőnök?”, mire ő szerényen így válaszolt: „törzsfőnökké egy katona nem válik, hanem vetemedik”. Ez a mondása később szállóigévé vált. Pályafutása során állandó figyelemmel kísérte és segítette azoknak a fiatal tiszteknek, tiszthelyetteseknek a munkáját, akiket tehetségesnek tartott. Munkájában mindvégig maximalista, parancsnokként szigorú, következetes, de emberséges volt.
Ezredes Úr! Nyugodjon békében!

Forrás