Kezdőlap Kultúra és szórakozás Kiállítás 450 millió forintnyi képek érkeznek Szentesere…

450 millió forintnyi képek érkeznek Szentesere…

74

Czóbel kiállítás Szentesen
http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2015/6/czobel.htm

Czóbel Béla (1883-1976) a 20. század meghatározó magyar művészegyénisége volt, aki már életében nemzetközi elismerést vívott ki magának. Az új festői irányzatok felé nyitott alkotót hamar magával ragadta a fauvizmus és expresszionizmus áramlata. Hatására biztos körvonalakkal, erőteljes színekkel formált, sajátos szemléletű alkotásai születtek.

Mozgalmas élete során hosszabb ideig élt Párizsban, de a holland és német művészeti élethez is több szállal kötődött. Szentendrét, ahol még életében önálló múzeuma nyílt, második otthonának tekintette. Első gyűjteményes kiállítását 1971-ben a Műcsarnokban rendezték meg.

Tavaly, születése 131. évfordulója alkalmából, a szentendrei Művészet Malomban Czóbel alkotói munkásságát összegző nagyszabású tárlatot rendeztek, idén pedig megkezdődött a képei elhelyezésére szolgáló múzeum felújítása. Ám a művész alkotásai nem kerültek raktárba, hiszen a Ferenczy Múzeum az életművet átfogóan bemutató vándorkiállítást indított útjára. Így kerülnek – Budapest és Szolnok után – Czóbel Béla válogatott képei Szentesre, tőlünk pedig Szekszárdra.

A művész főműveit felvonultató tárlat 2015. július 10-től augusztus 8-ig tekinthető meg a szentesi Koszta József Múzeum megyeházi épületében. Többek közt látható lesz a könyvespolc előtt álló Meyer úr, akinek csíkos zakós alakját izzó színfoltok rajzolják ki, de bemutatásra kerül egy vibráló női akt, a Szentendrei Vénusz is. A Szentesre érkező képek értéke meghaladja a 450 millió forintot




Forrás