📖
Új könyvét, a Sámánlányt mutatta be Kristin M. Furrier a városi könyvtárban. A szentesi szerző eddig elsősorban a viktoriánus kori Angliában játszódó műveiről volt ismert, ezúttal azonban egy koreai történelmi fantasy regénnyel jelentkezik.
Európai szemmel nézve meglehetősen furcsa szokásokat tapasztalni Dél-Koreában a patriarchális társadalomban, a házasodásban, az emberi viszonyokban, az öltözékekben. Új könyve cselekményét a 17. századi Koreába helyezte Kristin M. Furrier, megírásához a gyermekei miatt kapott kedvet, akik rajonganak az ottani kultúráért.
– Megdöbbentőnek találtam, hogy ott a nőknek nincs önálló életük, először az édesapjuk, majd a férjük tulajdona, özvegyen pedig a fiuk tulajdona. Ezt a hagyományt a mai napig őrzik. Nagyon megfogott ez a kemény történelmi téma, szerettem volna erről írni, de nem száraz formában, hanem „kristines” stílusban, tehát szleng, káromkodás nélküli, szórakoztató irodalomba becsomagolva – fogalmazott a szerző.
Ez volt az első könyve, amiből háromszor annyi példányt nyomtattak, és két hét alatt elfogyott, köszönhetően annak, hogy sokkal nagyobb olvasóközönséget fogott össze: saját olvasóköréhez csatlakoztak a K-dráma kedvelői.
❗️Az új kötet bekerült a Merítés-díj jelöltjei közé, és az Év könyve-díj szavazáson is találkozhatunk a Sámánlánnyal, a szépirodalmi kategóriában várja a voksokat november 10-ig.
Bővebben a Szentesi Élet következő számában.
✍📸Darók József










![HÓNAP JÁTÉKOSAI AZ UTÁNPÓTLÁSBAN [OKTÓBER]…](https://www.szentesimozaik.hu/wp-content/uploads/2026/11/HONAP-JATEKOSAI-AZ-UTANPOTLASBAN-OKTOBER-100x75.jpg)