Ötven új fa váltja a balesetveszélyessé vált fákat a szentesi laktanyában
Ötven új fát ültetnek a szentesi laktanyában, miután az idős, részben balesetveszélyessé vált állományból 10–12 fát el kellett távolítani. A pótláshoz az önkormányzat nyújt segítséget, a telepítés a város ezer új fa ültetését célzó programjához kapcsolódik.
Csurgó Attila ezredparancsnok elmondta: a fák állapotának felmérését azután kezdték meg, hogy a műszakiak napján tartott nyílt napot követően, áprilisban egy nagy fa kidőlt a területen. A rendezvényen több ezer ember, köztük sok gyermek vett részt, ezért különösen aggasztó volt az eset.
A felmérés során más, rossz állapotú fákat is találtak. Egy további fa is kidőlt, amely épületben tett kárt, egy másikat pedig még időben kivágtak, miután láthatóvá vált, hogy veszélyessé válhat. A parancsnok szerint a laktanya fái nagyrészt a létesítmény 90 évvel ezelőtti átadásának idején kerülhettek a helyükre, így koruk és állapotuk miatt megérett az idő a cseréjükre.
Az állomány állapotát az aszályos nyarak is ronthatják. A parancsnok arról beszélt, hogy a fák kívülről még zöldnek és egészségesnek tűnhetnek, miközben a gyökérzetük károsodott, például a megfelelő vízellátás hiánya miatt.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat az elmúlt években indított programot ezer új fa telepítésére Szentesen. A közterületi fakidőlések és leszakadó ágak korábban is okoztak károkat, ezért a veszélyes fák cseréje a vagyon- és életbiztonság szempontjából is fontos. A laktanya fásításához az önkormányzat 50 új facsemetével járul hozzá, vagyis a kivágott 10–12 fánál jóval többet ültetnek.
A tervek szerint változatos, lombhullató és örökzöld fajták kerülnek a laktanya területére. A telepítés egyszerre szolgálja a biztonságot és a laktanya kellemes, zöld környezetének megőrzését.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












