Kezdőlap Szentesi Élet Szobrot állítottak a templomépítő Kiss Bálint emlékére…

Szobrot állítottak a templomépítő Kiss Bálint emlékére…

5

A Szentes Református Nagytemplom felszentelésének 200. évfordulóján a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség hálaadó eseményekkel emlékezett meg a műemléképület múltjáról, valamint ekkor avatták fel ünnepélyesen Kiss Bálint közadakozásból megvalósult köztéri szobrát a Kossuth téren. A prédikátor 54 éven át volt a szentesi reformátusok vezetője, de sokkal több volt egy lelkésznél: gazdasági reformer, író, történész, egyház – és iskolaépítő munkássága előtt is tiszteleg az utókor.

A nagytemplomban emléktáblát avattak, és egy templomtörténeti kiállítást is megnyitottak. Az emléktábla az erős múlt, a biztos jelen és a jövőbe vetett hit jegyében nem egyszerűen egy 200 éves épület évfordulóját jelzi, hanem emlékeztet minket arra, hogy van egy sziklaszilárd alap, ami két évszázad alatt sem változott meg, és amelyre ma is, holnap is bátran lehet építeni – hangzott Fehér Csaba vezető lelkipásztortól.
A nagytemplom történetét és építésének körülményeit tablókon és eredeti tárgyakon keresztül bemutató kiállításról és létrejöttéről Mód László, a Koszta József Múzeum néprajzkutatója, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa beszélt.
Hálaadó istentiszteleten emlékezett meg Fekete Károly püspök a „soktehetségű” Kiss Bálint prédikátorról.

Régi adósságot törleszt a református egyházközség Kiss Bálint köztéri szobrának avatásával. Már évtizedekkel ezelőtt felmerült annak ötlete, hogy szertetágazó munkásságának, egy keresztény-református életszemléletnek is méltó emléket állítsanak, mely nem választja ketté a templomot és az életet, a vallást és a szolgálatot, a lelket és a testet – mondta Fehér Csaba. A nagytemplom 200. évfordulójára készülve közadakozást hirdettek és mecénásokat kerestek, így 2026-ban Szentes város önkormányzatával együttműködésben megvalósulhatott a szobor, amely a csongrádi Lantos Györgyi szobrászművész alkotása. Kenyeresi Károly lelkipásztor, a reformátor leszármazottja mondott imádságot a nagytemplom közelében felállított szobor leleplezése előtt.
Az 1772-ben Vésztőn született és 1853-ban Szentesen elhunyt prédikátor városunkban véghez vitt vívmányait Hegyi Ádám egyetemi tanár ismertette.

Részletesebben a Szentesi Élet következő számában olvashatnak az ünnepségről.

✍📷Darók József







Forrás