Kezdőlap Szentesi Élet KultFeszt: 6 hét, 10 program…

KultFeszt: 6 hét, 10 program…

13

Szimbiózisban a művészeti ágak

Újra jelentkezik a Hangversenyközpont és a művelődési központ különleges programsorozata, a KultFeszt, ahol szimbiózisban vannak a művészeti ágak. Immáron hatodik alkalommal, ezúttal hat héten keresztül egy kiállítás köré szerveződik tíz esemény, többek között olyan fellépőkkel, mint Wahorn András, Pajor Tamás, Müller Péter ’Sziámi’ és Menyhárt Jenő.

A napokban nyíló Omega állandó kiállítás helyszínén, méghozzá a legendás törökbálinti P stúdió keverőpultja mögül ismertették a programkínálatot a szervezők. Kertész Ákos, a Hangversenyközpont vezetője beszélt a Zene-Világ-Zene koncertsorozat még hátralévő előadásairól. Ahogyan már megszokhattuk, elismert zenészek lesznek a vendégeik: május 14-én Brass in the Five, a szentesi születésű büszkeségünk, Takács Tibor tubaművész zenekara, május 22-én újra érkezik a hat évtizede aktív Molnár Dixieland, majd a Muzsikás Együttessel méltó módon köszöntik június 21-én a Zene ünnepét.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester örömmel üdvözölte a KultFeszt folytatását, mert helye van a város (multi) kulturális életében.
A május 15-én induló, és egészen június 27-ig tartó programsorozatnak hagyományosan a Tokácsli Galéria ad otthont. A kínálatban szereplő 10 esemény között lesznek koncertek, mese előadás és zenés irodalmi est is (a 10-ből mindössze 4 belépődíjas), és szokásosan mindezt egy kiállítás keretezi.
A programot összeállító Arató Mátyás elmondta, az idei KultFeszt tematikájára, stílusára, színvonalára erős hatással volt Wahorn András, akinek Töttős Katával nyílik közös kiállítása a magyar alternatív kultúráról és a Bizottság zenekarról. Az együttes egykori tagja koncertet is ad zenésztársaival a május 15-i megnyitó alkalmával.

A folytatásból néhány érdekesség: Szűcs Krisztiánt sokan ismerhetik a Heaven Street Seven együttesből, ezúttal novelláskötetével jön, de zenélni is fog az író-olvasó találkozón. Pajor Tamás, a Rocktérítő című filmből és a 80-as évek alternatív zenei életéből ismert zenész is fellép a KultFeszten. Tibeti szakrális hangszerekkel is ismerkedhetünk a Napok romjai zenekar estjén. A Felevad Duóban még a szétválás előtt együtt játszik Müller Péter ’Sziámi’ és Kirschner Péter. Utóbbi zenésszel Meszka, a Punnany Massif énekese is koncertet ad.

Zárásként klasszikus indiai zenével búcsúznak az előadóművészi programok, de a tárlat tovább látogatható.

👀Részletes programfüzetet is összeállítottak, mely a Városnapokon elérhető lesz az érdeklődők számára.

✍️📷Darók József






Forrás