Kezdőlap Szentesi VK HÓNAP JÁTÉKOSAI AZ UTÁNPÓTLÁSBAN …

HÓNAP JÁTÉKOSAI AZ UTÁNPÓTLÁSBAN [FEBRUÁR]…

13

Fiú gyermek korosztály: HORVÁTH MÁRK
Nagyon stabil teljesítményt nyújtott a kapuban minden mérkőzésen. Nagyban köszönhetjük neki is (a védelem mellett), hogy mérkőzések óta komoly ellenfeleket tudunk kevés gólon tartani. Edzéslátogatottsága pedig a legmagasabb az egész csapatot tekintve: mióta a nyáron elkezdtük a felkészülést, összesen 1 edzésről hiányzott! – Szabó Tamás vezetőedző

Fiú serdülő korosztály: BIHARI BÁLINT
Nagyon sokszor veszi a hátára a csapat támadójátékát, ami gólokban és gólpasszokban is megmutatkozik, illetve védekezésben is beleteszi a maximális energiát, ezáltal nagyon hasznos tagja a csapatnak hátul is. Az edzéslátogatottsága kimagasló, és a vízi és konditermi edzésmunkája is példaértékű. – Busa Máté vezetőedző

Fiú ifjúsági korosztály: SZŰCS PÉTER
Szinte mindig megbízható, magas szinten őrzi a kapunkat, ami mellé sok esetben extra teljesítmény is társul. Edzéslátogatottsága kifogástalan, szorgalma, győzni akarása kiemelkedő. Ezeket mar az OB I-es edző is kiszúrta és mind edzéseken, mind bajnokikon lehetőséget kapott Somogyi Balázstól. – Horváth Tamás vezetőedző

GRATULÁLUNK FIÚK!
#MVP #SZENTESIVK #FiúUP






Forrás