Kezdőlap Hírek Hírek Kilenc évtized szeretetben – 90. születésnapját ünnepelte Erzsike néni…

Kilenc évtized szeretetben – 90. születésnapját ünnepelte Erzsike néni…

355

Családi körben, szeretetteljes hangulatban ünnepelte 90. születésnapját Pengő Jánosné Erzsike néni. A jeles alkalmon két gyermeke, öt unokája, három dédunokája, valamint keresztfia is jelen volt, hogy együtt köszöntsék a szépkorú ünnepeltet.

Erzsike néni életében meghatározó szerepet tölt be a Mikecz utcai családi ház, amely már hosszú évtizedek óta a család biztos pontja. Ezt az otthont Erzsike néni és férje építették fel, miután a tanyáról beköltöztek a városba. A ház falai azóta is generációk emlékeit őrzik, hiszen itt nőtt fel a család több nemzedéke.

Erzsike néni nagy családból származik: hat testvérrel együtt nőtt fel, ahol már fiatalon megtanulta az összetartás és a munka fontosságát. Dolgozó éveit a Szövőipari KTSZ-nél kezdte, majd ezt követően a Kontaktánál helyezkedett el, ahol összesen 27 évet töltött el. Abban az időben sok család „bedolgozóként” segítette a gyár munkáját: kihelyezett gépeken dolgoztak az otthonokban, így a család apraja-nagyja kivette a részét a napi feladatokból.

Amikor ezekről az évekről esett szó, Erzsike néni lánya – aki gyermekkorában maga is segített édesanyjának a munkában – észrevétlenül, különösebb magyarázat nélkül kezdte el megmutatni azokat a jellegzetes kézmozdulatokat, amelyekkel egykor az összeszerelést végezték. Ezek a mozdulatok hosszú évtizedek múltán is élő bizonyítékai annak, mennyire mélyen rögzültek a mindennapi munka beidegződései.

A kerek évforduló alkalmából Szabó Zoltán Ferenc polgármester is felköszöntötte Erzsike nénit, aki a város nevében jókívánságait és tiszteletét fejezte ki a 90 esztendős ünnepeltnek.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás