Kezdőlap Hírek Oktatás, tanulmányi hírek Jelentkezés a hazautazás előtt Lengyelországból…

Jelentkezés a hazautazás előtt Lengyelországból…

69


📧⏳
A hét második felében diákjaink a rzeszówi egyetemen tettek látogatást, ahol őket is bevonták az ultrahangos diagnosztikába, az érvizsgálatba egy laborgyakorlat során. Egy másik laborfoglalkozáson a VR programozás alapjait tanulhatták meg és próbálhatták ki, ahol egy bowling pályát kellett „megépíteniük ” és letesztelniük VR szemüvegen keresztül. A Pollákban hamarosan elkészülő új e-sport teremben lévő gépek már alkalmasak lesznek a VR technológia használatára. Az utolsó szakmai program az egyetem versenygokartjának gyártásába való betekintés volt, majd a RoboLAB tantermében önálló Arduino alapú robotépítési feladatot kaptak diákjaink. Az elkészült robotok először gyorsaságban és akadálykerülésben mérettették meg egymást, majd rövid kreatív átépítés után robotszumó verseny következett a négy csapat között. Ez a labor az iskolánkban található DKA labor lengyel megfelelője. Az út a 2025-1-HU01-KA122-VET-000343386 számú Erasmus-projekt keretében, az Európai Unió támogatásával valósulhatott meg.








Forrás