Kezdőlap Hírek Oktatás, tanulmányi hírek Visszatekintés az ősz programjaira: DÖK-Akadémia 2⃣. – Élő Könyvtár…

Visszatekintés az ősz programjaira: DÖK-Akadémia 2⃣. – Élő Könyvtár…

851


Visszatekintés az ősz programjaira: DÖK-Akadémia 2️⃣. – Élő Könyvtár
A Pollák, a Boros és a Zsoldos együttműködésében megvalósuló színvonalas programsorozat második rendezvényét iskolánk szervezte meg. Negyvenöt középiskolás diákot várt az Élő Könyvtár, amely több, mint módszer, olyan emberek közössége, akik vállalják, hogy átadják önmagukat és történetüket mindenkinek, aki nyitott rá. A fogyatékosságügyi tanácsadók rövid megnyitója után a tanulók csoportokra osztva, forgószínpadszerűen látogatták körbe a helyszíneket: egy autista és egy látássérült fiatalember tartott interaktív beszámolót egy-egy teremben, egy harmadikban pedig kipróbálhatták a látássérültek sportját, a csörgőlabdát. Köszönjük segítőinknek, Papp Csillának és Kovács-Surányi Gabriellának, valamint az Élő Könyvtár főszereplőinek, Pintér Norbertnek és Kovács-Hegedűs Zoltánnak ezt a csodálatos napot. ❤️ A program az Ezredforduló Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.








Forrás