Szentes városa az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgett október 23-án. A megemlékezés a Református Nagytemplom melletti „politikailag ökumenikus” emlékhelynél vette kezdetét, majd résztvevők Gujdár Sándor emléktáblájánál helyezték el az emlékezés virágait – annál az alkotásnál, amely minden esztendőben emlékeztet arra, hogy 1956-ban Szentes lakói a békét és a józan megfontolást választották.
A városi ünnepség a Kossuth téren folytatódott a nemzeti és városi lobogó felvonásával.
Itt elsőként Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket.
Beszédében hangsúlyozta:
• 1956 együtt küzdő és egymásért kiálló közösséggé formálta a magyarságot.
• A jelen mindig a múltból következik – a szabadság és a béke soha nem magától értetődő.
• Kiemelte a személyes emlékezés jelentőségét, megkülönböztetett tisztelettel köszöntve a 94 éves Lantos Imrét, a forradalom szentesi szemtanúját.
• Gondolataiban párhuzamot vont a forradalom és más, az országot vagy a magyar közösségeket ért történelmi megpróbáltatások között – kiemelve, hogy csak békével, összefogással és a nemzetiségekkel való együttéléssel lehet jövőt építeni.
• Arra biztatta a jelenlévőket: a hősök emlékét ne csak évente egyszer idézzük fel, hanem adjuk tovább gyermekeinknek, unokáinknak is azt a tudást, hogy a szabadságért mindig felelősséggel tartozunk.
Ezt követően Prof. Dr. Homoki Nagy Mária, Szentes díszpolgára mondott ünnepi beszédet.
A szónok Dutka Ákos Ember és magyar című versével köszöntötte a résztvevőket, a forradalmárok bátorságát és hitet adó kiállását idézve.
Beszédében kiemelte:
• 1956-ban a magyarok újból hinni kezdtek abban, hogy a zsarnokság legyőzhető, a szabadság kivívható.
• A történelem során minden forradalom békével indult – de a szabadság ára sokszor véráldozat lett.
• Az igazság keresése és kimondása minden korban felelősségünk: meg kell kérdeznünk ma is, mi jelenti számunkra a szabadságot és ki az elnyomó.
• Az 1956-os hősök öröksége, hogy nem engedték kialudni a reményt: hitet adtak abban, hogy a magyar nemzetnek joga és ereje van saját jövőjéről dönteni.
A megemlékezés a Keleti István AMI drámatagozatos tanulóinak műsorával folytatódott, majd a résztvevők a Rózsa Gábor téri 1956-os emlékműnél helyezték el a tisztelet koszorúit.
Az esemény méltó módon emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 1956 öröksége nem csupán történelmi emlék, hanem felelősség és útmutatás a jelen kihívásai között is.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












