október 9-én a Városi Könyvtárban mutatták be „Emlékezzünk szentesi orvosainkra” című könyvet, amelyben dr. Papp Zoltán emlékezik az elődökre és a kollégákra.
A könyvbemutatón a szerző elmondta, hogy két és fél évvel ezelőtt kereste fel a Szentesi Városi Könyvtárat az ötletével, és Vágvölgyi Zoltántól kért segítséget a könyv megvalósításához.
– Ez a könyv egy családbarát kötet, mert nem elsősorban a szakmai történésekre helyezi a hangsúlyt, hanem az emberre, az orvosra – fogalmazott dr. Papp Zoltán.
A könyvből többek között megtudhatjuk, hogy a mai Petőfi Komplexumot egy orvosnak, dr. László Vilmosnak köszönhetjük, akinek nevéhez fűződik Szentes utolsó párbaja is.
„1899 tavaszán egy orvosi tanácskozás során László Vilmos éles szóváltásba keveredett dr. Molnár Antal 31 éves nőorvossal. Összetűzésük tettlegességig fajult, és végül párbajjal zárult. Mindketten tartalékos tisztek voltak, így a kor úri szokásai szerint nem kerülhették el a lovagias affért. Pisztollyal és karddal egyaránt megküzdöttek, kölcsönösen megsebesítve egymást. Párbajvétség címén László Vilmost egy hónapi államfogházra ítélték, büntetését Szegeden kellett letöltenie.
Szakmai munkája kapcsán említést érdemel, hogy Szentesen ő honosította meg azt a gyakorlatot, miszerint a betegeket csakis kesztyűs kézzel szabad megvizsgálni. Bár kezdetben kollégái kigúnyolták ezért, később elterjedt ez az óvintézkedés. 1896 nyarán egészségügyi okokból kezdeményezte a Zöldkoszorú Nagyvendéglő bezárását is, amelynek helyén hamarosan felépülhetett a Petőfi Szálló.”
A könyv bevezetőjében az alábbi gondolatokat olvashatjuk a szerzőtől:
„1978 októbere óta dolgozom a szentesi kórházban, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrumban. Ez a 46 év sok idő. A munkám során megismert kollégák munkássága példaértékű számomra, emlékük ma is bennem él. Hiszem és vallom: a múltat ismerni, érteni és becsülni kell.
Orvoscsaládból származom. Gyerekszobánk édesapám rendelője mellett volt. Az emberek gyógyításának és az orvostudománynak a tisztelete ekkor kezdett kialakulni bennem. Édesapámtól hallottam először dr. Bugyi István nevét. Más megyében laktunk, de sok beteget küldött hozzá, akiket gyakran dr. Zsoldos Ferenc (Dódi bácsi) fogadott. Bár édesapám nem dolgozott Szentesen, nézze el az olvasó elfogultságomat, hogy tiszteletből felvettem őt ebbe a kötetbe. Az életrajzok sorát vele kezdem.
Felvetődhet a kérdés: miért is foglalkozom az orvoslás történetével. Véleményem szerint a gyógyítás és az orvostörténelem szorosan összefügg, hisz munkánk során a gyógyítás fejlődését jobban meg tudjuk érteni, ha ismerjük a múltat. A könyvben jó néhány olyan orvos szerepel, kiknek neve ma már ismeretlenül cseng még orvosi körökben is. Ám munkásságuk nélkül a kórház, a város, vagy talán hazánk orvosi szakmai fejlődése nem tartana ott, ahol tart. Büszkék lehetünk rájuk.
Sok olyan orvosról is olvasható életrajz, akit fiatalon, kezdő orvosként ismerhettem meg, akiktől sokat tanultam. Ezért kötelességemnek érzem nevük és munkásságuk megőrzését, hisz e könyv remélhetőleg évtizedek múlva is elérhető lesz, s talán utódaink erőt tudnak meríteni belőle.
Köszönöm azoknak a családoknak, akik segítették munkámat. Sajnos vannak hiátusok, de remélem, hogy később pótolni tudom ezeket.
Nem élünk könnyű világban. Ám az egykor élt orvoskollégák életútját megismerve ráébredhetünk arra, hogy sokan közülük nehezebb körülmények között végezték becsülettel, mély hittel, alázattal munkájukat, példát mutatva későbbi utódaiknak.”
– írja a könyv bevezetőjében dr. Papp Zoltán főorvos.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
