Az első félidő elején nekünk volt két helyzetünk, sajnos nem tudtunk élni velük és a második után egy kontrából megbüntettek a hazaiak bennünket. Ebben a játékrészben sajnos még háromszor beköszöntek. A félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, jobban odafigyelni a befejezéseknél. Sikerült is két gólt berámolni és ezzel kicsit visszajönni a meccsbe. A hajrában még sikerült egy gólt szereznie a Dorozsmának. Összességében a második félidei teljesítményre lehet alapozni, 4:0 után tudtak a lányok tartást mutatni, gólokat szerezni, veszélyes támadásokat vezetni. A hazaiak egy remek csatárteljesítménnyel jobbak voltak ma.
Végeredmény:
ESK Kiskundorozsma – Szentesi Kinizsi SZITE: 5 – 2
Gólok: Kis Mira, Sebesi Fanni
Danyi Alexandra:
„Az első félidőben nem voltunk ott a toppon, mégis tudtunk helyzeteket kialakítani, viszont nem tudtunk előnyt kovácsolni belőle! A második félidőre mindenki össze szedte magát és magabiztosan álltunk vissza a pályára, ahol Kovács Mira és Sebesi Fanni góljával erőre kaptunk, viszont vezetni mégsem tudtunk.Mindösszességében egy gyönyörű játékot láthattunk a lányoktól és reméljük hogy mihamarabb egy győztes meccsel térhetünk haza!”








