Az I. Vidéki Független Színházak Fesztiváljának negyedik napján, szeptember 27-én, a Tóth József Színház és Vigadó színpadán mutatták be Müller Péter – Seress Rezső: Szomorú vasárnap című zenés játékát.
Az előadás a legendás dal szerzője, Seress Rezső életútját idézte fel: a pesti kávéházak világát, a háborús évek szorongásait és az emberi kapcsolatok örök vágyát a szeretetre. A kerettörténet szerint Seress visszatér a Kispipa vendéglőbe, hogy „rendezze a cehhet” – s közben életének meghatározó epizódjai, szerelmei, titkai és dalai elevenednek meg a színpadon.
A közönség drámai és humoros pillanatok váltakozásában élhette át a zeneszerző sorsát, miközben felcsendültek legismertebb szerzeményei, köztük a világhírű Szomorú vasárnap. A darab végén a „Szeressük egymást, gyerekek” közös éneklése igazi katarzist teremtett a nézőtéren.
A fesztivál gazdag programjának méltó része volt ez az előadás, amely egyszerre hatott érzelmileg és gondolatilag. A rendezvénysorozat zárónapján, szeptember 28-án, a közönség a Soltis Lajos Színház előadásában Szép Ernő: Május című darabját láthatja, amely egyben lezárja az idei fesztivált.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












