Kezdőlap Hírek Október 4-én rendezik meg a 28. Szentes–Csongrád gátfutást – a diákváltót Takács…

Október 4-én rendezik meg a 28. Szentes–Csongrád gátfutást – a diákváltót Takács…

2239


Október 4-én rendezik meg a 28. Szentes–Csongrád gátfutást – a diákváltót Takács László emlékére nevezik el

Idén október 4-én immár 28. alkalommal rajtol el a Szentes–Csongrád közötti „g”-ÁTfutás, a térség egyik legrégebbi szabadidős sporteseménye. A futók két táv közül választhatnak: a hosszabb 14,5 és a rövidebb 7,5 kilométert teljesíthetik. Sajátossága a rendezvénynek, hogy egyik évben Szentesről, a következőben Csongrádról indul a mezőny. Most a szentesi Kalandparkból rajtolnak, a cél pedig Csongrádon, az uszodánál lesz.

A sajtótájékoztatón Cseri Gábor, a csongrádi önkormányzat oktatási, művelődési és sportbizottságának elnöke kiemelte: a résztvevők a Tisza-parti környezet szépségeit élvezve futhatnak. Már most több mint 220 nevezés érkezett, és várják a testvérvárosból, a lengyelországi Lublinból érkező sportolókat is. Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere hangsúlyozta: a verseny erősíti a két város kapcsolatát, hiszen „a híd és a Tisza nem elválasztja, hanem összeköti” a közösségeket.

Máté Attila, Csongrád alpolgármestere hozzátette: a célba érkezők az uszodába belépőt is kapnak, emellett befutóérem és csomag is várja a sportolókat. A szervezők idén kibővítik a váltófutást: nemcsak iskolai csapatok, hanem cégek is nevezhetnek négyfős stafétákat.

Különleges pillanat, hogy a diákváltót mostantól a 2020-ban elhunyt Takács László emlékére rendezik meg, aki közel két évtizeden keresztül szervezte a gátfutást. A szentesi Sportközpont egykori vezetője egész életét a sportnak, a diáksport népszerűsítésének, valamint szülővárosa közösségének szentelte.

Özvegye, Takács Lászlóné Jutka a sajtótájékoztatón meghatottan mondott köszönetet, hogy így őrzik férje emlékét:
– Ha Laci élne, most is ott állna síppal a kezében a rajtnál, intézné az útlezárásokat, a mentőkíséretet, toborozná a szendvicseket készítőket, osztaná a vizet, szerezné a szponzorokat és a díjakat. Élete a sport és a diákok szolgálata volt, mindig szerényen, a kitüntetések hajszolása nélkül. Megható számomra, hogy a váltót róla nevezik el – fogalmazott.

Takács Lászlóné hozzátette: szeretne férje emlékéhez méltón maga is hozzájárulni a díjakhoz. A középiskolások futóinak a Nagy szentesi sportkönyvet, valamint a szentesi vízilabdáról szóló Lóba – lóba kötetet ajánlotta fel, az általános iskolások számára pedig egy általa készített, működő dísz faliórát. – Megtiszteltetés, hogy e verseny őrzi majd férjem emlékét, szívekben él tovább. Kívánom, hogy az október 4-i gátfutás sikeres legyen, és az időjárás is kedvezzen a rajthoz állóknak – zárta szavait.

A szervezők bíznak abban, hogy idén eléri a nevezők száma a 300 főt. A versenyt több névadó szponzor is támogatja: a Bali Solar a férfi hosszútáv, az Autark a női hosszútáv, a DélKerTész a női rövidtáv, míg az Escobar a férfi rövidtáv névadója. A „g”-ÁTfutás hagyománya tovább él, és már most készülnek a 30. jubileumi versenyre.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás