Kezdőlap Hírek „Köszönjük a kiállást!”…

„Köszönjük a kiállást!”…

2214

A cím nem véletlen: a diákok így köszöntötték a pult mögött állókat 2025. szeptember 17-én reggel, amikor az aHang szentesi csoportja pultokkal jelent meg a Horváth Mihály Gimnázium előtt. Az akció célja az volt, hogy kiálljanak a gimnázium diákjai mellett, valamint rávilágítsanak, a gimnázium ügye már nem csak belső, oktatási, hanem az egész város jövőjét érintő ügy.

A diákok közül sokan maguktól álltak meg beszélgetni. Egyöntetűen elmondták: nagyon szeretik a tanáraikat, szeretnek a HMG-be járni. A problémát egyetlen helyen látják – az igazgatónő vezetői stílusában. „Szeretjük a tanárainkat, szeretünk ide járni, csak a vezetés…” – fogalmazta meg egyikük. Egy fiú hozzátette: már nyolcéves korában tudta, hogy színész akar lenni, és évek óta a gimnáziumba készült. Kilencedik osztályban egy álom vált valóra, de most úgy érzi, „ez az álmok szétverése”.

A feszültséget az a kiszivárgott hangfelvétel is mutatja, amelyen az igazgatónő egy diákkal folytatott szóváltásban így beszél:

„Mit képzelsz, hogy üvöltözöl velem? Te ki vagy? – nyolc osztállyal rendelkezel. Van egy hierarchikus rendszer. A hierarchikus rendszer élén én állok itt fönt, és ez így van. És hiába hümmögsz, jelenleg én például tudok írni, te lehet, hogy nem. Én meg tudom írni a jogszabályokat, tudom értelmezni, te nem. És mivel jól teszem a dolgomat, mert én betartom a jogszabályokat – én igen – egy másik intézmény nem.”

A mondatokból erősen kirajzolódik a hatalmi pozíció hangsúlyozása, a tekintélyi kommunikáció. Pedagógiai szempontból ez inkább frusztráltnak és védekezőnek hat, mint nyugodt vezetői hozzáállásnak. Úgy tűnik, az igazgatónő saját kompetenciáját próbálja igazolni, miközben a diákot lekezelően helyezi alacsonyabb státuszba.

Különösen érdekes mindez annak fényében, hogy az igazgatónő önkormányzati képviselőként korábban esküt tett:

„Én, ……. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; önkormányzati képviselői tisztségemből eredő feladataimat a Szentes város fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.”

Az igazgatónő napvilágot látott megnyilvánulásai, a kommunikációja vagy éppen annak hiánya; döntéseinek következményei a drasztikusan lecsökkent tanulószám, hogyan szolgálják Szentes város fejlődését?!

A kezdeményezés célja, hogy a gimnázium ne jusson a kórház sorsára és ne folytatódjon a jogszabályok mögé bújtatott leépítés.

Az aPont Szentes aktivistáival holnap és szeptember 24-én reggel 7.00-8.00 óra között lehet találkozni a gimnázium környékén és aki egyetért, az aláírhatja a petíciót.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás