Kezdőlap Hírek Új mozdony mászóka és csúszda a Rákóczi Ferenc utcai óvodában…

Új mozdony mászóka és csúszda a Rákóczi Ferenc utcai óvodában…

2245

Ünnepélyes keretek között adták át tegnap a Rákóczi Ferenc utcai óvoda udvarán azt a mozdony alakú mászókát és csúszdát, amely a gyerekek játékos mozgásfejlesztését szolgálja. A Szentesi Felsőpárti Óvoda a Tesco „Start a jövőért” programjában pályázott a fejlesztésre, ahol kiemelkedő támogatottságot kapott: a vásárlók összesen 10 154 zsetonnal segítették a projektet, így az óvoda az első helyen végzett, és elnyerte az 500 ezer forintos támogatást.

Az óvoda alapítványa a pályázati forrást saját hozzájárulással egészítette ki, ennek köszönhetően sikerült megvalósítani az udvar új, biztonságos és egyben élményteli játékeszközét.

Az átadón részt vett Szabó Zoltán Ferenc polgármester, Geréné Dunaháti-Vas Márta, a körzet önkormányzati képviselője és az óvodai körzet korábbi vezetője, valamint Rakk Hajnalka intézményvezető. Az óvodások nagy örömmel vették birtokba az új játékot, amely hosszú évekre meghatározó eleme lesz az udvari életnek.

A Tesco „Start a jövőért” programját 2025. március 31-én zárták a szentesi áruházban. A kezdeményezés célja, hogy helyi közösségi projekteket támogasson, ezért a vásárlók zsetonokkal szavazhattak három óvoda fejlesztési tervére. A Szentesi Felsőpárti Óvoda mellett a város két másik intézménye is támogatásban részesült, így a program közvetlenül járult hozzá a szentesi gyerekek mindennapjainak színesebbé és tartalmasabbá tételéhez.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás