Szeptember 11-én olvasópróbával indult a Tóth József Színház és Vigadó új művészeti évada. A Bacsó Péter – Csizmadia Tibor: Te rongyos élet című darab próbája kezdődött meg, amelyet Varga Bálint rendező Szentesre álmodott meg.
A színház adottságait és lehetőségeit kihasználva készül a produkció, amelynek próbái és a jelenetek egyeztetései most veszik kezdetüket. Az olvasópróbán Szabó Zoltán Ferenc polgármester is köszöntötte a városba érkező művészeket, és kiemelte: kíváncsian várja a színház új bemutatóját.
Varga Bálint rendező hangsúlyozta, hogy sokan jól ismerik a kultikus filmet, ám annak rengeteg helyszíne és jelenete miatt lehetetlen lenne színpadra vinni a történetet. „Nem a filmet igyekszünk feldolgozni, hanem a mű mondanivalóját és érzelmeit szeretnénk közvetíteni a nézők felé” – fogalmazott.
A darabban szerepelnek: Kancsár Orsolya, Büky Beáta, Csomor Ági, Gerner Csaba, Nagyhegyesi Zoltán, Irsai Farkas László, Balog József és Kovács Róbert.
A próbákban és az előadásban közreműködik Madarász Erik zongoraművész és a Jövőnkért Néptáncegyüttes is. A néptáncegyüttes vezetője, Bagi Ferenc elmondta: a közreműködés új kihívást jelent számukra, de nagy lelkesedéssel készülnek, hogy a közönség autentikus táncokat láthasson a színpadon.
A színház vezetője, Kancsár Orsolya hozzátette: bár a pandémia idején már tartottak bemutatót Szentesen, még nem született kifejezetten ebben a színházban készült darab. Ezért is bír különleges jelentőséggel a most induló munka.
A Te rongyos élet bemutatóját a szentesi közönség izgalommal várhatja, hiszen egy sokrétű, érzelmekben gazdag előadás készül a Tóth József Színház és Vigadó falai között.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












