Négy bajnoki mérkőzés vár női csapatunkra, a Hungerit-Szentesi VK-ra februárban. A sort szombaton 16 órakor az Eger ellen kezdjük a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.
Hetven nap után játszunk ismét bajnoki mérkőzést. Azt az Eger látjuk holnap vendégül, amellyel az OB I nyitó fordulójában találkoztunk szeptember 28-án. Akkor az utolsó másodpercig izgalmas találkozót játszottunk a Heves megyeiek otthonában, végül 8–7-es vereséget szenvedtünk. Ezen a meccsen Kövér-Kis Réka háromszor, Varga Viktória és a télen távozott Danijela Jackovich kétszer-kétszer volt eredményes.
A magyar bajnokság mellett a Duna-ligában is lejátszottunk már egy összecsapást az Biros Péter csapatával a 2019–2020-as idényben. A szerbiai Óbecsén szeptember közepén bő három negyedig jól tartottuk magunkat, végül a nyáron megerősödött Eger 10–6-ra győzött.
Ami pedig a tabellákat illeti, az OB I-ben ötödik az Eger 15 ponttal, míg Komlósi Péter vezetőedző tanítványai eddig megszerzett kilenc pontja a hetedik pozícióra elég. A Duna-ligában az Eger és a Szentes is hét meccsen van túl, riválisunk 100%-os mutatóval, huszonegy pontot jegyez az élen, míg mi 18-cal a második helyet foglaljuk el.
Archív fotó: Vidovics Ferenc
#hungeritszentes #eger #szentes #vízilabda #tippmix








