http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2017/5/vork.htm
A Nemzetközi Vöröskereszt Világnapjának alkalmából díjazta a segélyszervezet a megyei önkénteseit, segítőit, és támogatóit 2017. május 12-én Makón. A világnapi megemlékezésen köszönte meg a megyei szervezet az elmúlt egy évben végzett munkát.
A megyei világnapi ünnepségen összesen 17 elismerést osztott ki a segélyszervezet, többek között portálunknak is a médiatámogatásért.
Május 8.-a, Jean Henri Durantnak, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítójának születésnapja a segélyszervezet világnapja. Ebből az alkalomból minden évben összehívja önkénteseit, segítőit, és támogatóit a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete is, hogy megköszönje egész éves munkájukat – mondta Korom István, az országos vezetőség tagja.
– Számtalan olyan terület van, ahol tenni, cselekedni lehet. A legfontosabb az, hogy ne csak beszéljünk, hanem tegyünk is valamit. Ezzel mutatunk erőt, és példát, úgy halad a munka. Büszkén mondhatom, hogy ez a Magyar Vöröskeresztben országos szinten, és Csongrád megyében is kiválóan működik. Ezzel utat mutatunk az ifjúságnak is, akiket arra kérünk, hogy csatlakozzanak, figyeljenek, adjanak jó ötleteket – fogalmazott Korom István.
– A mindennapokban a véradások szervezése az, amelyről elsősorban ismernek minket, de emellett rengeteg más feladatot is ellátunk a megyében is. Az egészséges életmódra nevelés, a szociális programok, adománygyűjtés, katasztrófavédelmi feladatok, keresőszolgálat is ezek közé tartozik, és háborús helyzetben is volna feladatunk, de szerencsére ezt az utóbbi években nem kellett gyakorolni – mondta el a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének munkájáról Sasvári Krisztina megyei igazgató.
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés Arany Fokozat: Kerekes Gézáné, apátfalvi szociális gondozó
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés Ezüst Fokozat: Kocsis Ernőné, makói haematológiai szakasszisztens
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés Ezüst Fokozat: Hajdú Péterné, derekegyházi asszisztens
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés: Ördög Nóra Eszter, deszki testnevelő tanár
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés: Lucza János László, mindszenti nyugdíjas mentőtiszt
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Vöröskeresztes Munkáért Kitüntetés: Kovács Tanács Istvánné, Mórahalom
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Vezetősége Év Támogatója: Givaudan Hungary Kft.
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Év Önkéntese cím: Hajdu Zsuzsanna, szegedi nyugdíjas
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Elsősegély Népszerűsítéséért Ezüst Emlékérem: Kékes Szabó Judit, szegedi mentőorvos
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Elnöki Díszoklevél: Szemerédiné Varga Veronika, felgyői könyvtáros
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Elnöki Díszoklevél: Sárközi Jánosné, árpádhalmi szociális gondozó
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetősége Elnöki Díszoklevél: Dr. Kós György, Fábiánsebestyén polgármestere
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetőségének Vöröskeresztes Tevékenységért Dicsérő Oklevél: Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetőségének Kiemelkedő Oktató Nevelő Munkáért díja: Telbisz Éva, makói középiskolai tanárnő
A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Vöröskeresztes Munkáért díj: Dudás Dávid, makói tanuló
A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Vöröskeresztes Munkáért díj: Vas Klementina, szentesi önkéntes
A Magyar Vöröskereszt Országos vezetőségének Év Médiatámogatója díja: Városi Televízió Szeged
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének Év Médiatámogatója díja: Makó Híradó hírportál
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének Év Médiatámogatója díja: Szentesi Mozaik internetes újság












