Molnár Antalné, alkalmából meghitt, csendes pillanatnak lehetett részese, amikor március 16-án Mátyás király utcai otthonában köszöntötte őt Szabó Zoltán Ferenc polgármester.
A kerek évfordulót – amelyet március 10-én töltött be – természetesen a családja is megünnepelte: meglepetés vendégséggel készültek számára. Rózsika nénire ma is sokan figyelnek – lánya, unokái és a szomszédok egyaránt. Nem véletlenül mondta mosolyogva: „Egy jó szomszéd többet ér, mint egy rossz rokon.”
Élete Szenteshez több mint hat évtizede kötődik: 1960-ban költöztek be a városba férjével. A mindennapokat akkoriban a kétkezi munka határozta meg. Férje az állattenyésztésben találta meg a hivatását, míg ő iparos családból hozta magával a munka szeretetét. Gyerekkora emlékei máig élénken élnek benne – „még mindig szeretem a friss forgács illatát” – mondta, felidézve, hogy édesapja mellett, egy műhely világában tette meg első lépéseit.
A közös évek alatt nem volt ritka, hogy több tucat állatról gondoskodtak, és a háztáji gazdaság is bőséggel ellátta a családot. Az idő múlásával sok minden megváltozott, de Rózsika néni derűje és életszeretete mit sem kopott. „Eljárt felettem az idő” – fogalmazott, majd rögtön hozzátette: nem panaszkodhat, hiszen amíg egészség van, addig minden van.
A mindennapokban ma is ott van az odafigyelés és a gondoskodás, amely egész életét végigkísérte. Emellett a világ dolgai sem hagyják hidegen: követi a közéletet, van véleménye is, de ezen a napon inkább az ünneplésé volt a főszerep. Ahogy ő fogalmazott: régen talán nyugodtabb volt az élet, amikor kevesebb volt a civakodás az emberek között.
Rózsika néni története csendes, mégis erőt sugárzó példa arra, hogyan lehet méltósággal, szeretettel és kitartással végigélni egy hosszú életet.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












