Nem sikerült pontot szereznie a Metalcom Szentes csapatának az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alsóházi rájátszásának második fordulójában. A szombat esti mérkőzésen a vendég DVSE-Master Good végig vezetve 13–6-os győzelmet aratott a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda medencéjében.
Az első negyedben kemény, küzdelmes játék folyt, a centerpozícióban sok volt a birkózás és a kontraítélet. A gólcsendet végül a debreceniek törték meg, akik emberelőnyből szerezték meg a vezetést. A második játékrészben növelték előnyüket a vendégek, de a hazaiak is felzárkóztak: Bozó Péter kétszer is eredményes volt centerből, így a szentesiek egyenlíteni tudtak. A nagyszünetre azonban ismét a hajdúságiak kerültek előnybe.
A fordulás után a debreceni együttes ritmust váltott, és egyre nagyobb nyomást helyezett a hazai védekezésre. A szentesiek támadásai több alkalommal is eredménytelenek maradtak, a vendégek pedig gyors lefordulásokból növelték a különbséget. A záró negyedben eleinte gólcsend volt, majd a DVSE sorozatban szerzett találatokkal végleg eldöntötte a mérkőzést.
– Gratulálok a Debrecennek, mert az első pillanattól kezdve magabiztosan játszottak. A védekezésünk az elején rendben volt, de nehéz mérkőzést nyerni hat lőtt góllal, különösen úgy, hogy a második félidőben csak kétszer találtunk be. Ha nincs meg az önbizalom a lövésekhez, és mindig túlpasszoljuk a helyzeteket, akkor nem lehetünk eredményesek. A Debrecen kihasználta a lehetőségeit, mi pedig fejben szétestünk. Ezen nagyon gyorsan változtatnunk kell – értékelte a találkozót Somogyi Balázs vezetőedző.
E.ON Férfi Vízilabda OB I., alsóházi rájátszás – 2. forduló
2026. március 14., Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda
Metalcom Szentes – DVSE-Master Good 6–13
(0–1, 2–3, 4–5, 0–4)
Metalcom Szentes: Grieszbacher Márk – Ashanin Dmytro (1), Makán Róbert (1), Szatmári Kristóf, Bozó Péter (2), Horváth Ákos (2), Hajdu Attila.
Csere: Takács János, Tóth Gyula, Varga Milán, Pellei Frank, Kürti-Szabó Máté, Szűcs Péter Áron, Kiss Zoltán Áron.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29
Vízisportok|23












