🚶♀️🚶🚶♂️
Február 28-án, szombaton 9-17 óra között immáron második alkalommal egy újabb, különleges téli túranapra hív mindenkit a Dózsa ház-Közösségi tér, amelynek során felfedezhetik lakóhelyük környékének rejtett természeti és kulturális kincseit!
A nak leírása:
A túra a Dózsa háztól indul, rövid szakaszon északnak tart, hogy egy alapos pillantást vessünk a város egyik legkorosabb tölgyére, ezt követően átkelünk a Kurca folyócskán és a partján futó sétányon folytatjuk a túránkat déli irányba. A Járásbíróság romantikus épületét érintve, a kíséri városrész hangulatába is betekintést kapunk. Az Open Hotel mellet elhaladva jutunk el a folyócska partján a volt Kertészeti Kutató épület-együtteshez, ahol Szalva János emlékét idézzük fel. Sok közkedvelt zöldség került ki az intézetből a professzor irányítása mellett. Majd a Kurca apró félszigetét keressük fel, itt lehetőségünk lesz a nádasok és a lassú mozgású vizek élővilágával ismerkedni. Utunkat a Szalva János sétányon folytatjuk az Eszperantó hídig. A hídon átkelve a Széchenyi ligetet fedezzük fel. Idős fái és épületei hangulatos elemei a túránknak. Majd a Park erdőt kerüljük meg részben a Kurca folyót követve. Túránkat a ligetet érintve a Dózsa háznál fejezzük be.
❗Az országos, ingyenes szabadidősport-programon – amelyet a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával már második alkalommal szervez meg – bárki ingyenesen részt vehet, és a hozzá legközelebbi kijelölt túraútvonalon kapcsolódhat be az eseménybe.
A résztvevő tájegységek különböző hosszúságú útvonalakat jelölnek ki (5, 10, 15 vagy 20 km), amelyek előre közzétett nyomvonalon haladnak, és bemutatják az út mentén található főbb látnivalókat. A nap folyamán meghirdetett időpontokban vezetett túrák is indulnak (Sportnaptár regisztrációval teljesíthetőek), így azok is bátran csatlakozhatnak, akik kevésbé gyakorlott túrázók.
A túrák teljesítése egyénileg a GeoGo applikációval történik: egy okostelefon elegendő ahhoz, hogy a rajtközpontban belépve kövesd és teljesítsd a kiválasztott útvonalat. A nap végén nemcsak az egyéni teljesítések kerülnek rögzítésre, hanem a tájegységek összteljesítménye is – így egy játékos, barátságos vetélkedés során az is kiderül, melyik tájegység volt a legaktívabb.









