Kezdőlap Szentesi Élet Több mint 120 családnak adományoztak…

Több mint 120 családnak adományoztak…

1139

Karácsonyi szeretetakció

Idén 36. éve, hogy az Árpád Szabadidős Sportklub elindította karácsonyi szeretetakcióját. Az összegyűlt adományokból több mint 120 rászoruló család karácsonyát igyekeztek szebbé tenni élelmiszer vásárlási utalvány formájában.

A jótékonykodás egyik szép példája a karácsonyi szeretetakció, az Árpád Szabadidős SK karitatív kezdeményezése hosszú időn át Léhi Gábor nevéhez kötődött, és az első évben, 1989-ben 30 rászoruló családot sikerült megajándékozniuk. Rászoruló emberek azonban azóta is vannak, így a szervezet mindenképpen folytatni szerette volna a jótékonykodást. Ezúttal is melléjük álltak támogatóik, több mint 120 családnak nyújtottak támogatást.
A szentesi önkormányzat és több helyi cég (HK Ceram, Árpád-Agrár Zrt., Délkertész, Szentes Városi Szolgáltató, Szarvasi Húsbolt) támogatásával, valamint az előző évhez hasonlóan a legmagasabb összeggel, fél millió forinttal hozzájáruló Varga Ferenc országgyűlési képviselő segítségével valósulhatott meg az ajándékutalványok átadása december 20-án.

A rászorulókat az önkormányzat szociális irodájának ajánlása alapján választották ki, akiknek Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Varga Ferenc és a sortklub elnöke, Baloghné Égető Magdolna osztották ki az élelmiszer utalványokat a sportklub irodájában.

Fotó: Szentes TV






Forrás