📌📢
🌟 10 éves a HSZC! Elismerés a Hűségért! 🌟
Nagy örömmel számolunk be egy igazán jelentős eseményről: a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) idén ünnepli tízéves fennállását!
A Centrum 2015. július 1-én kezdte meg működését, azóta pedig 7 szakképző intézményen keresztül, 4 városban végez színvonalas, gyakorlatorientált oktatási tevékenységet, amely a jelen és jövő gazdasági kihívásaihoz igazodik. Célunk, hogy diákjaink versenyképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.
Köszönet a Tízéves Hűségért
E jeles alkalomból a HSZC-ben a kezdetek óta, tehát már tizedik éve dolgozó kollégáink elismerésben részesültek. A HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikumban tett személyes látogatásuk alkalmával Kincses Tímea Főigazgató Asszony és Dr. Ambrus Norbert Kancellár Úr adta át az emlékokleveleket azoknak a munkatársaknak, akik ezzel a több mint egy évtizedes elkötelezettséggel és munkával járulnak hozzá a Centrum és iskolánk sikeréhez!
Köszönjük a kollégák áldozatos munkáját, kitartását és hűségét!
#HSZC #szakképzés #10év #évforduló #hűség #elismerés #HSZCSzentesiZsoldosFerencTechnikum #oktatás










