Kezdőlap Egyéb Szentesen átadták a környezetszépítő verseny idei díjait…

Szentesen átadták a környezetszépítő verseny idei díjait…

119

Huszonkét éve ösztönzi Szentes Város Önkormányzata a helyi lakosokat arra, hogy virágos, gondozott környezetet teremtsenek maguk körül. A „Virágszínvonalasabb Szentesért” elnevezésű környezetszépítő verseny mára hagyománnyá vált: évről évre sokan neveznek családi ház, munkahely, lakóközösség, illetve erkély és balkon kategóriákban.

A résztvevők nemcsak saját portájukat, munkahelyüket vagy közös udvarukat teszik szebbé, hanem az egész város arculatához is hozzájárulnak.

Berezvai Csilla városi főkertész kiemelte: bár az idei aszályos időjárás sok kertbarát dolgát megnehezítette, a lelkesedés mit sem csökkent. Összesen 31 nevezés érkezett, köztük több első alkalommal pályázótól, de olyanok is újra jelentkeztek, akik immár 22 éve, a verseny indulása óta minden esztendőben megmérettetik kertjüket.

A tízfős zsűri a beküldött fényképek alapján hozta meg döntéseit. Mint elhangzott, a laikusok és a szakemberek véleménye szinte minden esetben megegyezett – a szépen gondozott porták, udvarok és virágos felületek mindenkit lenyűgöztek.

A díjazottak ezúttal is díszfaiskolai és egyéb, kertészeti célokra felhasználható vásárlási utalványokat vehettek át, hogy tovább szépíthessék környezetüket és inspirálják a város többi lakóját is.

Családi ház kategória
Az első helyezett Pap Imréné lett. A második helyen megosztva végzett Lénárt Istvánné és Polyák Jánosné. A harmadik helyezést szintén megosztva Bartyikné Barakonyi Katalin és Mircsov Antalné kapták.

Munkahely kategória
Az első helyen a Damjanich utcai Óvoda végzett. A második helyezett a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon lett. Harmadik helyen megosztva végzett a Masszázskuckó és a Rákóczi Ferenc utcai Óvoda.

Lakóközösség kategória
Első helyezett Balogh Sándorné, második helyezett Fazekas Imréné, harmadik helyezett pedig Szabó Géza lett.

Erkély, balkon kategória
Az első helyet Kósa Imréné szerezte meg, a második helyen pedig Gálfalvy Györgyné végzett.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás