Kezdőlap Hírek Hírek Ovis Reformáció futás…

Ovis Reformáció futás…

1020

Nyolc óvodából összesen 170 kis résztvevő állt rajthoz idén az on, amelyet a Pusztai László Sporttelep salakos pályáján rendezett meg a Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde. A napsütéses délelőtt tökéletes körülményeket biztosított a futásra, és a gyerekek lelkesen érkeztek a rendezvényre.
A program rövid megnyitóval kezdődött, majd zenés bemelegítést követően először a kisfiúk, majd a kislányok futották le az 517 méteres távot. A célba érkezőket dobozos üdítővel várták, így a futás után a szomjukat is oltani tudták. A rendezvényen az iskola negyedik osztályos tanulói és a leendő tanítók is segédkeztek, hiszen az esemény egyben a Suliváró foglalkozások első állomása is volt.
Az ovisok minden korosztályból részt vettek, már három éves kortól. A legjobbak díjazásban részesültek: az első három helyezett érmet és oklevelet, míg a 4–6. helyezettek oklevelet kaptak. Minden kisgyermeknek járt egy Kiss Bálintos karszalag, így senki sem távozott üres kézzel.

Eredmények

Fiúk:

1. Boldizsár Vencel Zalán (Tálentum)
2. Böszörményi Barnabás (Apponyi)
3. Somogyi Zalán (Szent Anna)
4. Dömsödi-Kuller Zalán (Nyolcszínvirág)
5. Gál Donát (Mátéffy)
6. Döbrössy Botond (Szent Anna)

Lányok:

1. Bubori Hanna Hajnalka (Rákóczi)
2. Piti Zsófia (Szent Anna)
3. Bárdos Anna Léna (Rákóczi)
4. Gyevi-Szabó Lilla (Damjanich)
5. Dékány Boróka (Rákóczi)
6. Gál Miléna (Szent Anna)

Az idei vándorkupát a Szent Anna Utcai „Csicsergő” Óvoda őrizheti egy évig.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak az óvodapedagógusoknak és segítőiknek, hogy időt szántak és elhozták a gyermekeket a rendezvényre. Jövőre ismét szeretettel várják az óvodásokat és családjaikat!

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás