Facsemetékkel köszöntötte a város legfiatalabb polgárait Szentes Város Önkormányzata, folytatva azt a hagyományt, amely immár közel harminc éve jelképezi az új életek érkezését és a városhoz való kötődést. Az „Új Élet Fák” ünnepségét ezúttal is a Városháza udvarán tartották, ahol az őszi átadáson ötvenkét család vehette át az önkormányzat ajándékát.
A kezdeményezés lényege, hogy minden újszülött nevében egy facsemetét ültethetnek el a szülők – akár otthon, a saját kertben, akár közterületen. Az akció nemcsak a környezettudatos szemléletet erősíti, hanem a gyermekek és családok helyi kötődését is.
– Az Új Élet Fa átvétele mindig különleges pillanat: egyszerre családi és közösségi élmény. Ahogy a fák növekednek, úgy válik egyre szorosabbá a kapcsolat a gyermekek és a város között – mondta köszöntőjében Szabó Zoltán Ferenc polgármester, aki szerint az olyan települések, mint Szentes, biztosítják a legélhetőbb környezetet és a legstabilabb alapokat a családok számára.
A polgármester és Kiss Csaba István alpolgármester az ünnepségen emléklapokat adtak át a szülőknek, majd a Városellátó munkatársa nyújtott gyakorlati tanácsokat az ültetéshez és gondozáshoz.
www.szentesimozaik.hu
Hírek|29












