Kezdőlap Hírek Hírek Jobbágyi nyugdíjasok kirándultak Szentesen…

Jobbágyi nyugdíjasok kirándultak Szentesen…

1928

Közel harmincöt fővel érkezett Szentesre a Jobbágyi Nyugállományúak Egyesülete, akik saját busszal tették meg az utat, hogy egy napot töltsenek a városban. A vendégeket kötött program várta: a Tóth József Színház és Vigadó megtekintése után belvárosi sétán vettek részt, majd ellátogattak a Koszta József Múzeumba és a Gyuricza Veteránjármű-kiállításra is.

A délután már szabad felfedezéssel telt, de a Kurca-partot senki sem hagyta ki. A nap egyik emlékezetes mozzanata a mentőhelikopter váratlan leszállása volt a Kossuth téren, amely igazi meglepetést jelentett a csoportnak.

„Idén ők már a harmadik honvédségi kötődésű csoport, amely Szentesre látogatott” – mondta Herka Béla, a Visit Szentes Turisztikai Iroda vezetője. Mint hozzátette, a vendégek közül többen megállapították, hogy érdemes egyénileg is visszatérni a városba.

A kirándulók a színházban találkoztak egy közel tizennyolc fős osztálytalálkozós társasággal, így a csoportkép még népesebbnek hatott. Bár az előzetes program szerint a Csapatmúzeum is szerepelt volna a látogatásban, az az Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlat miatt elmaradt – ám a helikopteres élmény talán kárpótolta a látogatókat.

www.szentesimozaik.hu
Hírek|29








Forrás